A Türk Tanács asztanai csúcstalálkozóján olyanok vesznek részt, akik nem akarnak részt venni a boszorkányüldözésekben és a tömbösödésben, hiszen épp azért küzdött az országok mindegyike, hogy maga mögött hagyhassa végre ezt a hidegháborús örökséget. A merev határok gúzsba kötik a kapcsolatok kiépítését, a törekvés, hogy mindig a másik valódi mozgatórugóit akarjuk felszínre hozni, pedig a bizalmatlanságot erősíti. Magyarországnak arra van szüksége, hogy az összes lehetséges partnerrel kiépítse a lehető leggyümölcsözőbb viszonyt, létrehozza a kapcsolatot a termelő és a fogyasztó között, és ezzel együtt a legmagasabb tiszteletet tanúsítsa mindenkivel szemben.
Ez a nézet nagyon ritka manapság. Mert minden tárgyalást árgus szemmel figyel az összes világpolitikai szereplő, találgatják a valódi indokokat, okosabbak mindenkinél, mert az ő pecsenyéjük is sül, ahhoz pedig fát kell a tűzre rakni. Örök harc ez.
Magyarországnak minden fórumon újra meg újra igazolnia kellene az elkötelezettségét az EU irányába, úgy táncolni, ahogy azt megfelelő prímások zenéjére illendő, és lehetőleg ezt a mutatványt naponta megismételni.
Mivel ezt Magyarország nem teszi meg, sőt megköveteli magának a jogot, hogy azt tehesse, amit akar, lehervadnak a nyugati mosolyok, és bizalmatlanság költözik a szívekbe.
Pedig Magyarország csak azt teszi, amit Svédország, Hollandia vagy Üzbegisztán. Keresi a megfelelő kapcsolatokat, amelyek segítségével gazdagodhat, biztonságosabbá teheti a nemzet életét.
Nem bújik meg a nagy sárga-kék ernyő alatt, hanem annál sokkal-sokkal többet akar tenni. Előre gondolkodik, így nemcsak Kínával tárgyal, de Japánnal is, Oroszországgal is, Törökországgal is, Izraellel is, no és ott van Kazahsztán, amely gáz- és olajkincsét egyre inkább kelet felé irányítja a folyamatosan épülő kínai vezetékeken.
A hiúságnak és a kivagyiságnak semmi keresnivalója nincs a nemzetközi diplomáciában, ott csakis az érdekek dominálnak. Európa még ma is önmagát tartja a világ közepének, arról álmodozva, hogy a problémákat egyszerűen meg fogja oldani, mert ez mindig így történt a múltban.
Ha nem így történik, akkor leblokkol, és éveken át bénultan figyeli, hogy mások dolgoznak. Németország elhitte, hogy munka nélkül sikerül a migrációs válságot kezelni, majd nyolc év után kezdi felismerni, hogy talán tenni kellett volna valamit, persze azon kívül, hogy kígyót-békát kiabáltak arra a Magyarországra, amely figyelmeztetett a feladatok elvégzésére.
Ezért aztán jobb, ha elfelejtjük a szovjet időkből itt maradt, kettős zászlótartókat, amelyeknek „szovjet” részébe manapság az EU zászlaját tesszük. Rengeteg a dolgunk, és a munkát egyetlen zászló alatt lehet csak elvégezni.