Nyolc órás főpolgármester: aláírok, jövök-megyek
Karácsony-féle demokráciafelfogás: hazudni, csalni reggel, éjjel, meg este
Karácsony-féle demokráciafelfogás: hazudni, csalni reggel, éjjel, meg este

Az iskolakezdéssel várható gigadugókról terelheti el a figyelmet a főpolgármester mai bejelentése.

Egészen bizonyosan rengetegen fogják kárhoztatni a főpolgármestert amiatt, mert újabb és újabb fővárosi buszjáratokon vezetteti be az elsőajtós felszállást.

A főpolgármesteri stáb egyik tagja pedig azt javasolta a közlekedési helyzet miatt panaszkodó budapestinek, hogy szálljon ki az autójából.

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint a fővárosból talán nem is látjuk, hogy kikért kell igazán kormányt váltanunk.

A fővárosi közállapotokról írt cikket Pikó András. Józsefváros ura arról győzködi az olvasót, hogy Budapest gyorsan romló állapota mögött tudatos politikai szándék húzódik meg.

Karácsony másodvonalbeli politikai kinevezettekre hagyta rá a főváros vezetését.

A fővárosban uralkodó lesújtó közállapotok épp elég tanúbizonyságát adták a főpolgármester lustaságának.

A magyar választók nem hisznek a szélhámos Karácsonynak.

Ezzel Karácsony, azaz a híveinek csak „Karigeri” valójában Kamugerivé vált. És egyben Gyurcsány leghívebb tanítványává a hazugságban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.