Márki-Zay Péter úgy kampányol Karácsony Gergelynek, hogy ő is indul az előválasztáson
Papíron egymás ellenfeleinek számítanak, miközben mindketten játsszák a szerepüket a „Gyurcsány-show-ban”.
Papíron egymás ellenfeleinek számítanak, miközben mindketten játsszák a szerepüket a „Gyurcsány-show-ban”.

Bűncselekmény hiányában a rendőrség elutasította Karácsony Gergelyék feljelentését a 3-as metró felújítása ügyében.

Most már biztos a szigetszentmiklósi balos polgármester indulása az előválasztáson, és az is, hogy Karácsonyt kopírozza a kampányában.

Ezt az ordító hazugságot csak az veszi be, akinek O1G rendszámú szolgálati Volgája van.

Deák Dániel szerint a főpolgármester által játszott szerep minden eleme hazugságon alapul.

A Karácsony Gergely vezette „zöld” főváros kifelejtette a fákat az egyik belvárosi útfelújítás tervezésesekor.

Karácsony Gergely nem tett eleget főpolgármesteri kötelességének, ráadásul helyettest sem küldött maga helyett.

Karácsony Gergely főpolgármester és Dobrev Klára is idegen tollakkal indította az előválasztási kampányát.

A nyelvvizsgabotránya tisztázása helyett Karácsony Gergely a kormány ellen uszított egy friss interjúban.

A baloldal veszélyes kommunikációt folytat, amikor a jogállam és az alaptörvény felfüggesztését tűzi zászlajára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.