Ki lesz Karácsony Gergely jobbkeze?
Továbbra is kérdéses, hogy ki lesz Budapest következő főpolgármester-helyettese.
Továbbra is kérdéses, hogy ki lesz Budapest következő főpolgármester-helyettese.
Kiszelly Zoltán elemezte a közgyűlésben kialakult viszonyokat.
Ismét házkutatást tartottak Tordai Csabánál, aki továbbra sem hajlandó kommentálni a 99 Mozgalom gyanús pénzügyeit.
Lezárultak az árvízi utómunkálatok.
Karácsony Gergely utólag egy kicsit izmozott Magyar Péterrel szemben is, mint mondta, kivezethette volna a közgyűlésből a Tisza-elnököt.
A botrány szálai egészen a Karácsony Gergely vezette Városházáig érhetnek.
A kormány is támogatja, hogy emeljék a polgármesterek fizetését.
Az Örs vezér terén áldatlan állapotok vannak.
A soros elnök programbeszédére hagyományosan a bizottság elnöke reagál, a mezei EP-képviselők fejenként néhány percet kapnak reagálni.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint nehéz ciklus elé néz a főváros.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei évben így az uniós hozzájárulás elérte a 10 milliárd eurót.
Volt egy kis letartóztatás.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.