Rendbontás a karmelita kolostornál: hivatalos személy elleni erőszak miatt indult nyomozás
Megkezdték az eset teljes körű felderítését. A momentumos Tompos Mártont is előállították.
Megkezdték az eset teljes körű felderítését. A momentumos Tompos Mártont is előállították.
Pár száz tüntető Hadházy Ákos vezetésével ismét a Karmelita kolostorhoz vonult, ahol megint megpróbáltak kordont bontani.
Ezeket mondta.
Ilyen volt a „békés” tüntetés a karmelitánál: hergeltek, lökdöstek, provokáltak.
Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a baloldali akciók a reménytelen helyzetben lévő pártok kétségbeesett próbálkozásai.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált a karmelita kolostornál történtekre.
Orbán Balázs: Szívesen elviszem az oviba Hadházy és Hajnal képviselő urakat
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált a karmelita kolostornál történtekre.
Rendhagyó módon a karmelita kolostort szegélyező építési kordon lebontásával tisztelgett a márciusi forradalom évfordulója előtt a Momentum.
A karmelita kolostornál bontott kordont a Momentum, azonban az akció látványos bukás volt, és nemcsak a célját nem érte el, de az ellenzéki térfelet is megosztotta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.