Kesselyák Gergely lesz a zenés színházrendező osztály vezetője az SZFE-n
A karmester szerint a rendezés és a vezénylés is nagyon hasonlít a tanításra.
A karmester szerint a rendezés és a vezénylés is nagyon hasonlít a tanításra.
Az Operaház működését nem lehet a magyar gazdasági, kulturális tér nélkül értelmezni.
Rajna Martin első karmesterként, Halász Péter pedig első vendégkarmesterként tevékenykedik a jövőben az intézményben.
Az Operaház sérelmezi egy bizalmas beszélgetés kiszivárogtatását.
Ács János Magyarországon született, de 1974-ben disszidált, mert származása miatt esélye sem volt a továbbtanulásra.
A negyvenezer euró összdíjazású versenyre február 28-ig lehet nevezni, a középpontban Kodály Zoltán idén száz éve komponált remekműve, a Psalmus Hungaricus áll.
A Magyar zeneművészet kategóriában nyerte el a rangos kitüntetést a Concerto Budapest szimfonikus zenekar zeneigazgatója és a világhírű Keller Quartet megalapítója.
A hallgatag asszony című előadás alatt rosszul lett és összeesett a színpadon.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját.
Több 20. századi zeneszerző ősbemutatóját dirigálta, köztük Kurtág György, Igor Sztravinszkij műveit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.
Egyetértenek Brüsszellel.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.
Egyetértenek Brüsszellel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.