– Budapesten született, de másfél éves korától tizenegy éves koráig Venezuelában élt. Mit jelentett ez önnek?
– Erősen hatott rám a latin-amerikaiakra jellemző jókedv, a lazaságuk és a szoros kapcsolatuk a zenével és a tánccal. Sajnos elképesztő rombolást végzett ott az elmúlt körülbelül húsz évben az újkori kommunizmus építése. Elkeserítő a gazdasági és a társadalmi helyzet, és nem tudom, hogy valamikor még biztonságban visszamehetek-e, hogy meglátogassam a gyerekkori világomat.
– A zene mellett a repülés, a sakk és a fotózás is fontos része az életének.
– A repülést gyerekkorom óta imádom, ha nem zenész lennék, valószínűleg pilóta lenne a foglalkozásom. A fotózásban a pillanat megörökítését, a sakkban az összefüggések felfedezését szeretem. Csakúgy, mint a zenében is, ahol fontos számomra a hasonlóságok és eltérések keresése – például a különböző szerzők megoldásai között.
– Milyen koncertekre készül most?
– A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Kovács János vezényletével október 19-én a Zeneakadémia Nagytermében adunk koncertet. Hacsaturján d-moll hegedűversenyét adjuk majd elő. Október 22-én ugyancsak a Zeneakadémia Nagytermében a Zeneakadémia szimfonikus zenekarát vezénylem. Liszt Les Préludes című szimfonikus költeménye, Rahmanyinov 2. zongoraversenye, illetve Dvorák 8. szimfóniája hangzik majd el Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével. Novemberben Pécsett, a Kodály Központban Mendelssohn e-moll hegedűversenyét adjuk elő a Pannon Filharmonikusokkal, Bogányi Tibor vezényletével, két napra rá pedig Bécsben játszom el Bartók 2. hegedűversenyét.
– Nemcsak hegedűművészként, de olykor karmesterként is színpadra lép. Hogy egészíti ki egymást a kettő?
– A karmesterség a zenének teljesen más dimenzióit nyitja meg, mert – habár hasonló színpadi jelenlét szükséges hozzá, mint a hegedüléshez, és a zenét is hasonlóan élem át karmesterként, mint zenészként – a hangszeremen játszva viszonylag pontosan tudom, hogy mire számítsak, míg a zenekarral való együttműködés során folyamatosan hinnem kell a zenészekben is. Hiszen az ember ugyan sugározza a zenét a muzsikusok felé, azonban hogy mit kap vissza, az valójában egy kicsit a gondviselésen is múlik. Nagyon fontos, hogy a zenészekkel ideális esetben folyamatosan inspiráljuk egymást, így születhetnek meg olyan pillanatok, amilyenek miatt érdemes zenélni.
– Rá kell érezni a zenészek lelkiállapotára is?
– Ez inkább a próbafolyamatra érvényes. Olyankor valóban pedagógusként és pszichológusként kell kommunikálni, mert az ember egy határozott értelmezést próbál sugározni a zenészek felé, amellyel elsőre vagy egyetértenek, vagy nem.
Egy nagyon jó zenekari zenész azonban azt a zenei gondolatot is magáénak tudja érezni, ami eleinte nem volt feltétlenül szimpatikus számára. Ugyanúgy, mint a kamarazenélésben, különböző nézőpontokból kell eljutni a közös zenei lélegzés megteremtéséig.
Egy ilyen folyamat végén sokkal improvizatívabban és szabadabban tud működni az előadás.
– Másképp kell hozzáfogni egy darab értelmezéséhez szólistaként, illetve karmesterként?
– Egy szólistának legalább annyira kell ismernie a partitúrát, mint egy karmesternek és fordítva: egy jó karmesternek is éreznie kell, hogy a szólista milyen szemlélettel érkezik a próbára, milyen koncepciót képvisel a műről. Ugyanúgy kell tanulmányozni mindkét perspektívából azt, hogy a zenei anyag összessége mit rajzol ki, és mit szeretnénk vele kommunikálni.
– A Zeneakadémia tanszékvezetőjeként miben látja egy tanár feladatát?
– Ha nem a mesterkurzusokról beszélünk, amelyek csak egy pillanatnyi állapotot vetítenek elénk, akkor a növendékek ambícióinak ápolása és terelése éppúgy feladat, mint az az útmutatás, hogy hogyan kell hatékonyan gyakorolni, nekiállni egy mű megtanulásának, értelmezésének. Kezdetektől fogva arra ösztönzöm a növendékeimet, hogy önálló gondolatokkal fogjanak a zeneművek megtanulásához. Mert ha valaki először csak megpróbálja szépen eljátszani a hangokat, és utólag próbál értelmet adni a darabnak, az olyan, mintha egy nyelvet anélkül próbálnánk megtanulni, hogy értenénk a szöveget. S ne feledjük, hogy a tudatosság fontos része a profi előadói képességnek.
– Hogyan lehet megnyerni a fiatalokat a komolyzene számára?
– Előfordul, hogy valakit annyira megragad egy koncertélmény, annyira megérinti egy zenei részlet befogadása, hogy onnantól kezdve nincs miről beszélni. Például a két és fél éves kislányomnál tapasztalom, hogy ha zenehallgatás közben egy kis történetet improvizálok arról, hogy éppen mi történik, akkor egy meglehetősen komplex, esetleg nem vidám zenei anyagot is képes befogadni. Figyelemmel, szeretettel hallgatja, és folyamatosan azt kérdezgeti, hogy most éppen mi történik. Sőt egy idő után néhány zenei részletre ő talál ki valamit. Most A diótörő a sláger, az elmúlt egy évben nagyjából száz előadást megélt nálunk, otthon.
– Milyennek látja a magyarországi zenei oktatás jelenlegi helyzetét?
– Azzal a gazdag zenei hagyománnyal, amivel mi, magyarok rendelkezünk, nemzetstratégiai kérdés, hogy milyen szerep jut a komolyzenének a társadalomban. Fontos előnyünk a nyugati országokhoz képest is, hogy a jól felépített zeneiskolai rendszerünk lehetővé teszi – tulajdonképpen bármely család számára –, hogy gyerekeink valamilyen hangszert tanulhassanak. Ahhoz, hogy ez a helyzeti előny megmaradjon, olyan teljes stratégiai ívet kellene kialakítani, amely a zeneiskolai szinten indulva a konzervatóriumban töltött éveket és a felsőoktatási képzést is magában foglalja. Mindehhez az is fontos, hogy a komolyzenei pálya perspektívája kellő vonzóerőt képezzen. A Zeneakadémia Liszt Ferenc óta a klasszikus zene talán legfontosabb nemzeti hatókörű intézménye, ezért kulcsszerepe lehetne egy ilyen stratégia létrehozásában. S a stratégia komplexitása miatt elengedhetetlen a szoros együttműködés a fenntartóval.
– Ennek az eléréséhez milyen vezetőt tartana ideálisnak?
– A Zeneakadémiának olyan vezetőre van szüksége, akinek az egész magyar klasszikus zene jövője fontos. Ugyan a jó vezetői kvalitások maguktól értetődők kell legyenek egy ilyen pozíció betöltéséhez, ennél talán fontosabb, hogy mennyire hatékony csapatot tud maga mellé állítani. Meggyőződésem, hogy a komolyzene ügye csak közös felelősségtudattal emelhető fel. Úgy, mint egy zenekarban: fontos a karmester, de mégiscsak a zenészek játszanak.
– Keller András a rektori pályázatában önt nevezte meg egyik tanácsadójaként, amennyiben ő nyerné el a posztot.
– Andrással jó és konstruktív az együttműködésünk. Megkérdőjelezhetetlen értékeket hozott létre a Concerto Budapest zenekar élén. Közös vonásunk, hogy mindkettőnknek szívügye a Zeneakadémia és a magyar klasszikus zene sorsa. Minél többen dolgoznak majd együtt velünk ezért a közös ügyért, annál könnyebben érhetjük el a céljainkat.
Borítókép: Baráti Kristóf és a ZAK Szimfonikus Zenekar (Fotó: Fazekas István)
