Megvannak a Kaszás Attila-díj jelöltjei, elindult a közönségszavazás
A legdemokratikusabb elismerésként a szakma és a közönség választja ki a díjazottat.
A legdemokratikusabb elismerésként a szakma és a közönség választja ki a díjazottat.

Földes Tamás úgy véli a Kaszás Attila-díjjal a legfontosabb szakmai díjat kapta meg.

A közönség szavazatai alapján Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat. A díjazott nevét Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartott pénteki országos színházi é
A Kaszás Attila-díj jelöltjeire augusztus 23-án éjfélig lehet szavazni, Földes Tamás a díj egyik várományosa.

Társulat- és közösséghívő, és egyebek mellett egymás elfogadását és a nyíltságot szereti a szakmájában.

A Kaszás Attila-díj három jelöltje közé másodszor kerül Csankó Zoltán neve.

A Jómárja tartson meg! – többnyire így köszönt el a barátaitól. Talán még tőlem is utolsó beszélgetésünket követően. A Jómárja legyen veled, Frédi…

A kezdeti évektől magas presztízst kivívó elismerésről Pokorni Zoltánt, a Hegyvidék polgármesterét kérdeztük az országos színházi évadnyitó gála után.

Büszke vagyok a díjra, és megpróbálom képviselni azt a szellemiséget, amit Kaszás Attila ránk hagyományozott – nyilatkozta Orosz Ákos, az idei Kaszás Attila-díj nyertese.





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több mint 90 ezren csatlakoztak a DPK-khoz – közölte a miniszterelnök.

Péntek este is történt már ugyanott egy hatalmas ütközés.

A hír futótűzként terjedt a hazai ufóhívők körében.

Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.

Rohamosan változnak a fejlemények.

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal.

Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Koncz Zsófia a nemzeti konzultáció kitöltésére biztat mindenkit.

Nem várt fordulatot vett a lakodalom.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.