Megint Messi volt a kulcs, Argentína elődöntős Katarban
A holland válogatott a 110. percben mentette hosszabbításra a meccset, de végül nem ünnepelhetett.
A holland válogatott a 110. percben mentette hosszabbításra a meccset, de végül nem ünnepelhetett.
Louis van Gaal egyszer már talált az argentin zsenit kiiktató taktikát, igaz, a csapata akkor kiesett.
Az ötszörös aranylabdás aligha rombolná le dacból azt, amit másfél évtized alatt felépített.
Ahogy a videón is látható, a fényreklámok viszont nagyon jól mutatnak a lakatlan épületeken.
A korábbi világválogatott magyar labdarúgónál Portugália is belépett a világbajnokság esélyesei közé.
A Fekete Gyöngyszemet a mai emberek nagy része már nem láthatta játszani, de tudjuk, egyike a legnagyobbaknak.
Arsene Wenger elmondta, melyik az a három rendszer, amelyből a nemzetközi szövetség kiválaszt egyet.
A korábbi világválogatott magyar futballista eddig még nem fedezte fel a mezőnyben a közeljövő új sztárjait.
A spanyolok kikaptak, és csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően jutottak a tizenhat közé.
Ecuador ráfázott, hogy az első félidőben csupán döntetlenre játszott, s végül kiesett az A csoportban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében..
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Tombol a kettős mérce.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében..
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.