„Az integrációs projekt egyfajta kényszerházasság”
Belhadzs Abdesszamaddal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársával a Kelet és Nyugat közötti kulturális különbségekről beszélgettünk.
Belhadzs Abdesszamaddal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársával a Kelet és Nyugat közötti kulturális különbségekről beszélgettünk.

Az orosz ortodox egyházfő uniós szankcionálása ellen tiltakoznak.

Mindig is azt akartuk, hogy Kelet és Nyugat folyamatos párbeszédet folytassanak egymással – fogalmazott a miniszter.

A lila agytrösztök azt hirdetik, hogy a nyugati az jó, pontosan ellentéte a keletinek, amely viszont rossz.

A balos ellenzék most hevesen hergel Kína ellen, korábban ők maguk is támogatták a keleti nyitást.

Még a kormánnyal kritikusok 51 százaléka is inkább támogatja a keleti vakcinabeszerzést.

A tévés főnökség 1980-ban nacionalistának, kártékonynak minősítette azt a műsort, melyben Illyés Gyula a nemzeti érzésről és összetartozásról beszélt.

Nem lehetünk elég hálásak Balázs Ádámnak és a Kriterion Könyvkiadónak, amiért megjelentették az Orbán Balázs: Utazás Keleten című kötetet.

Benyújtotta lemondását vasárnap a Líbia keleti részén működő, Abdullah al-Táni vezette kormány az országrész néhány városában három napja tartó heves tüntetések hatására.
A törökök hetven százaléka idén is az Egyesült Államokat jelölte meg a legnagyobb fenyegetésként.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.