Felsorolni sem lehetne, hogy a hatkötetnyi (!) – a jelen kiadásban válogatott részleteket közlő – út hány településre és országra terjedt ki, de ez a fiatalember olyan magabiztos tudással rendelkezik mindenről, olyan hazafias öntudattal és mégis a világ dolgaira való nyitottsággal néz körül ott, ahová megérkezik, és olyan fennkölt, bonyolult, magasztos (íme, az elindulás szavai: „Hazulról szeretett testvérek könnyei, a tiszta érzésű falusiak és cselédek megható szerencsekívánatai közt indultunk. Komor gondolatok csatáztak lelkemben; sokszor visszatekinték szülőföldemre, az igénytelen falura, melynek egyszer magányában oly elégült perceket élvezék, midőn keblemnek vágyai annak bérces határain túl nem szárnyaltak, midőn gyermeki játékaim között oly boldog valék, midőn az élet keserű tapasztalatai még nem ösmerteték meg annak árnyoldalait.”), mégis csiklandóan kedves („Nagyszerűen szép volt a látvány, melynél órákat, napokat szereték vala eltölteni. De szekeresünk, ki úgy látszék, a természet szépségére nemigen fogékony vala, kiáltott, s én még egyszer végigtekintvén a tájék legregényesbikén, legnagyszerűbbikén – szekeresünk haragosan ismételt felhívásának valék kénytelen engedni” – ez a szekeres később is előkerül: „Kételyeimet eloszlatandó szekeresünk felé fordultam – ki, miután sokat szállongtam le a szekérről elbámulni a természeten, nemigen kedvelt engem s kérdezvén, hogy az mi lenne, azon lakonikus feleletet kaptam, hogy: »Plojest«”) stílusban írja meg élményeit, hogy az párját ritkítja.
