Kémkedéssel gyanúsítanak a németek egy orosz férfit
A müncheni repülőtéren tartóztatták le a férfit, aki a vád szerint Oroszországnak kémkedhetett.
A müncheni repülőtéren tartóztatták le a férfit, aki a vád szerint Oroszországnak kémkedhetett.

Már a porszívóktól sem lehet biztonságban a maradék magánéletünk.

Irán szerint a Mahsza Amini halála utáni tüntetéshullámot is külföldiek támogatták.

Úgy tudjuk, egy magánszemély jelentette fel adócsalás miatt Kovács Bélát, ám abból költségvetési csalás lett.

Egyiküket az északi ország elleni súlyos illegális hírszerzési, valamint egy „külföldi hatalom kárára” végzett tevékenységgel vádolják.

Az elmúlt időszakban legalább négyszáz feltételezett orosz kémet utasítottak ki Európából.

Egymilliárd eurót különít el Ukrajnának az Európai Unió.

A norvég rendőrség által őrizetbe vett személy egyebek között a hibrid hadviseléssel kapcsolatos kutatásokat végzett.

KGBéla Moszkvából figyelte a kémkedési ügy végkifejletét, szinte nincs esély arra, hogy önként fegyházba vonuljon.

A Kúria zárt ajtók mögött tartja mindkét kitűzött napon a tárgyalást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.