Megkezdték az újabb Geri-karók kihelyezését, most a Szent István körúton
Mindeközben az elmúlt években kialakított budapesti biciklisávok továbbra is tele vannak balesetveszélyes kátyúkkal.
Mindeközben az elmúlt években kialakított budapesti biciklisávok továbbra is tele vannak balesetveszélyes kátyúkkal.

A Szent István körúton kerékpársáv létesítése miatt megszűnnek a parkolósávok a Nyugati tér felé vezető oldalon.

Már a hónap végén megkezdődhetnek a munkálatok.

Nem épül meg a Rákos-patak menti bicikliút – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Rákosmente önkormányzata.

Ezzel a gyalogosokat is veszélyeztetik.

De jók az esélyek kutyavécére és randiórára is a Blaha Lujza téren.

A közösségi költségvetés három éve működik, mégis akár ezer szavazat elég egy-egy ott megjelenő ötlet megvalósításához, olyan kevesen szavaznak rájuk.

Drágulnak a kivitelezések.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője látványosan illusztrálta, mekkorát bukhat egy biciklis az átgondolatlan sávleválasztás miatt.

A nyugati megrendelők helyében mi azért kíváncsiak lennénk, mit tettek azzal a jó pár milliárd forinttal, amit még utólag sem próbálnak megszolgálni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.