Ezerötszáz szegény ebédelt Ferenc pápával a Vatikánban
Az európai keresztény egyházak ahelyett, hogy áldozatokat hoznának, áldozatokat termelnek mind az idevágyók, mind az itt születettek közt.
A radikális iszlám csoportok térnyerése miatt a több mint egymillió szíriai keresztény mindegyike, így vagy úgy, üldözötté vált – hangzott el a Hír TV Credo című műsorában.
A cölibátus eltörlését követelők áttörést remélnek az október 27-én befejeződött pánamazóniai szinódustól.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója szerint az isteni szeretetre az emberi szeretet jegyében tudunk mi, emberek válaszolni.
Egyre több ország csatlakozik az üldözött keresztények megsegítéséhez – mondta a Miniszterelnökség államtitkára.
Tökéletesnek nem a keresztények, hanem a liberálisok, baloldaliak, eretnekek, értelmiségiek tartják magukat. Ami pedig a kérdés közösségi aspektusát illeti, az elgondolás még abszurdabb.
A kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, aki egy tárgyból, hangszerből hangot tud előcsalogatni, az életre kelti azt, és kulcsot talál más emberek lelkéhez.
A világban zajló változások nyomán hazánk akkor tud erős maradni, ha ragaszkodik nemzeti identitásához, és nem hagyja eltávolítani magától történelmi örökségét, a keresztény gyökereket – mondta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Bundesliga 15. fordulójánal nyitómeccsén a Bayern München 5-1-re kiütötte az RB Leipziget.
A miniszterelnök közösségi oldalán reagált a magdeburgi terrortámadásra.
A forgalom már zavartalanul halad az 1-es főút érintett szakaszán.
Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet.
Ismét tragédiába torkollt egy karácsonyi vásár Németországban.
Amikor a három nigériai férfi átadta a nyomozóknak a náluk lévő iratokat, kiderült, hogy mindhárom okmány ugyanazokat a személyes adatokat tartalmazza.
A Liga főtitkára elleni támadás valójában politikai bosszú volt.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
Napjainkban egyre nehezebb helyzetben vagyunk, ha igazán jó és tartalmas animációs filmet szeretnénk egy családi mozidélutánon megnézni.
Tárgyal vagy harcol – Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Ukrajnának választania kell.
A Ferencváros a horvát sajtó szerint kétmillió eurót ajánlott Roko Jurisicért, ám eddig még nem született egyezség a játékos ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.