Szijjártó Péter: Laosz és hazánk érdeke is a mielőbbi béke
Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter lapunknak elmondta: az egyoldalú szankciók rontják a helyzetet.
Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter lapunknak elmondta: az egyoldalú szankciók rontják a helyzetet.
A magyar államfőt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök fogadta hivatalában csütörtökön.
A kormányfő kiemelte: az atomenergia kérdése vitás ügy a két ország között, de igyekeznek együttműködni.
A házelnök az Országházban fogadta Vuong Dinh Huét, a vietnami nemzetgyűlés elnökét hétfőn.
Két év óta először diplomáciai találkozón vett rész a kínai és az indiai külügyminiszter.
A miniszter a vakcinavásárlás és a hosszú távú gázvásárlási szerződés megkötésének jelentőségét hangsúlyozta Stockholmban.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a német kormány számíthat Magyarország támogatására.
A kormányfő hangsúlyozta: a Magyarország és Dél-Korea közötti baráti kapcsolatokat egy szinttel feljebb emelik.
Az orosz elnök ismertette, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom 21 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.
A viharos lengyel–német viszony ellenére a kancellár Lengyelországba is ellátogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.