Megelevenedik a magyar színjátszás hőskora
Ezúttal Székelyföldön.
Ezúttal Székelyföldön.

A látogatók megtudhatják, hogy hogyan változott az erdei táj ábrázolása az évszázadok során.

A festőfejedelemként is emlegetett Munkácsy Mihály emléke előtt tiszteleg a Munkácsy 180 című kiállítás.

A Magyar népmesékből merítettek ihletet az alkotók.

Handzsi papírok a Koreai Kulturális Központban.

Az Essentia Artis kiállításon az MMA 2023-ban végzett ösztöndíjasainak alkotásait csodálhatja meg a közönség.

L Simon László szerint a kereszténység a kezdetektől legjobb művészeink sorát ihlette meg.

Teljesen újjászületett a milánói világkiállítás egykori magyar pavilonja.

– A nyugat-európai egy kényelemben elkorcsosult társadalom, azonnal akarja a sikert, szemben az ázsiai emberekkel, akik megelőztek bennünket– fogalmazott Anton Molnár.

Benkő Imre grandiózus életműve a Műcsarnok időszaki kiállításán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

Spanyolországban szinte senki sem számított arra, hogy a királyi gárda éppen most válik meg a trénertől.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.