„Európát szeretem, csak az Európai Uniót nem”
Holnap reggel a Brexit Párt EP-képviselői elhagyják irodájukat, beszédekkel, énekelve, hangosan vonulnak ki Brüsszelből.
Holnap reggel a Brexit Párt EP-képviselői elhagyják irodájukat, beszédekkel, énekelve, hangosan vonulnak ki Brüsszelből.

Áldását adta az Európai Parlament a Nagy-Britannia távozásáról szóló egyezményre. A megállapodást 621 szavazattal, 49 ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el.

Az uniós parlamenti szavazás után csütörtökön a dokumentumot még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia.
A populizmus nem fér össze a liberalizmussal. És egyre inkább úgy tűnik, a liberalizmus sem a demokráciával – Szánthó Miklós írása a Mandinerben.
A brit parlament alsóháza szerdán ismét napirendre vette a brexit-dokumentumot, és alig két óra alatt, sorban – minden alkalommal jelentős többséggel – kiszavazta belőle a felsőházi módosításokat.
Ha megnézzük a fideszes holdudvar hogyan vélekedik az Európai Néppárt kapcsán, szerintem közel 100 százalékos az az álláspont, hogy ott kellene hagyni az EPP-t – mondta Deák Dániel politikai elemző.
A kormány részéről az első idei kormányzati sajtótájékoztatón ismét fölmerült annak esélye, hogy a Fidesz kilép az európai pártcsaládból – a Tűzfalcsoport nemzetközi sajtószemléje.
Pócza István felhívta a figyelmet arra, hogy sajtóhírek szerint a Forza Italia követné a magyar kormánypártot, és más, közép-európai pártok is kilépnének a néppártból.
A Buckingham-palota közleménye nem részletezi, hogy mindez befolyásolja-e a trónöröklési sorrendet. Harry herceg jelenleg a hatodik helyen áll.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Milliméterekre a harmadik világháború.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.

A luxus-Unimoghoz képest egy Mercedes-AMG G osztály kicsi, fapados, gyenge, és terepen is ügyetlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.