Szanyi kapitány légüres térben
Az őskomcsik hatalomátmentőinek és ügynökeinek maradéka szépen lassan felőrlődik egy másik egykori bolsevik, Gyurcsány Ferenc késmalmában.
Az őskomcsik hatalomátmentőinek és ügynökeinek maradéka szépen lassan felőrlődik egy másik egykori bolsevik, Gyurcsány Ferenc késmalmában.

A gazdasági kapcsolatok akadálytalansága nemzetgazdasági érdek, ezért a mezőgazdasági tárca mindent megtesz a zavartalan export fenntartásáért – szögezte le Nagy István.

Mint ismert Vona a 2018-as országgyűlési választások után mondott le a Jobbik pártelnöki tisztségéről, most pedig a pártból is távozott.
Közép-európai szempontból az is fontos, hogy a britek kiválásával a hagyományosan szuverenistább nemzetek egy szövetségest veszítenek – vélekedett Berzi Gergely külpolitikai szakértő.
Az EU inkább kivár: Boris Johnson miniszterelnök hétfőn kezdeményezi majd, hogy december 12-én előrehozott választásokat tartsanak Nagy-Britanniában.

Immár biztosnak tűnik, hogy Nagy-Britanniának október 31-én sem sikerül elhagynia az uniót, bár Boris Johnson miniszterelnök az utolsó pillanatig küzdött a 2019-es brexitért.

A brit miniszterelnök már ma megpróbálkozik a kilépési alku megszavaztatásával a Westminsterben. Tegnap Dominic Raab úgy vélekedett: a konzervatív kormánypártnak meglehet a szükséges többsége.

Egy emberként lélegeztek fel tegnap délelőtt Brüsszelben az eurokraták: még a tagállami állam- és kormányfők találkozójának kezdete előtt, alsóbb szinten megállapodás született a brexitalkuról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Milliméterekre a harmadik világháború.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.

A luxus-Unimoghoz képest egy Mercedes-AMG G osztály kicsi, fapados, gyenge, és terepen is ügyetlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.