Szanyi kapitány légüres térben

Az őskomcsik hatalomátmentőinek és ügynökeinek maradéka szépen lassan felőrlődik egy másik egykori bolsevik, Gyurcsány Ferenc késmalmában.

Budapest, 2006. janur 25. Gyurcsny Ferenc miniszterelnk (b) s Szanyi Tibor, a Gazdasgi s Kzlekedsi Minisztrium politikai llamtitkra a Prbeszd Budapesten cm frumon a XIII. kerleti Lng Sportcsarnokban, ahol bemutaja az MSZP kpviseljelltjeit. Httrben, Csizmr Gbor foglalkoztatspolitikai s munkagyi miniszter. MTI Fot: Sos Lajos Fotó: Soós Lajos Forrás: MTI/Soós Lajos

Elhagyta a Magyar Szocialista Párt viharvert, ósdi, süllyedő lélekvesztőjét végre a kapitány is. És mint tudjuk, a kapitányok mindig utolsóként távozhatnak a végveszélybe került hajóról, utána már a totális elmerülés következik, menthetetlenül. Érezhette ezt Szanyi kapitány is, hiszen egyenesen az űrbe lőtte ki magát, legalábbis valami hasonlóról írt újabb zagyvaságokat a világhálón, abban reménykedve, hogy bárki is kíváncsi még erre a magyar és a nemzetközi politikában.

Szanyi Tibor, az utolsó szocialista bozótharcosok egyike közölte, szerinte hatalmas űr tátong a baloldalon, és ezt szeretné belakni hamarosan, ezért ki kell lépnie az MSZP-ből, amely már inkább a neoliberálisok zászlaja alatt fészkel. Ő viszont egy igazi ökoszoci, aki nem tűrheti ezt tovább, neki az igazi baloldali értékeket kell képviselnie továbbra is, ha törik, ha szakad. Tulajdonképpen van valami bájos ebben a vergődésben, bármennyire szánalmasnak is tűnik.

Ahogyan az őskomcsik hatalomátmentőinek és ügynökeinek maradéka szépen lassan felőrlődik egy másik egykori bolsevik, Gyurcsány Ferenc késmalmában, akit irigységből és butaságból neoliberálisnak nevez. Persze van igazság is abban, amit Szanyi néha két vodka gallér alá löttyintése között a papírra vet. A mai baloldalon állóknak tényleg köze sincs már a pufajkás Horn Gyulához, a D–209-es ügynökszámon jelentgető Medgyessy Péterhez, az egykor Aczél György kulturális cenzoraként garázdálkodó Lendvai Ildikóhoz. Vagy a vidéki írásvetítő-kezelő tanítócskából magát pártvonalon felnyaló Juhász Ferenchez, illetve miniszteri utódához, Szekeres Imre egykori veszprémi KISZ-vezérhez.

És a kapitánynak igaza lehet abban is, hogy a mai MSZP-nek nincs köze az igazi baloldalhoz sem, ahogyan azoknak a csoportosulásoknak sem, amelyeket az egyszerűség kedvéért ma a balliberális oldalhoz sorolunk. Szanyinak és régi elvtársainak leginkább ahhoz a vörös diktatúrához van köze, amely negyven évig nyomorította ezt az országot és egész Kelet-Európát a kommunizmus eljövetelének ideája nevében. Az új elvtársak viszont már csak Mammonnak áldoznak, a hatalmon és pénzen kívül semmi sem érdekli őket, igazi megélhetési politikusok a javából, ideológia, meggyőződés, valódi program nélkül, mert valójában ahhoz is nagyon ostobák és lusták, hogy ezen el merjenek kezdeni gondolkodni egyáltalán. Arctalan, színtelen élősködők, olyan figurák, akiket mindenki egyszer majd szépen elfelejt. Mert ki tudná felidézni Tóth Bertalan, Molnár Zsolt vagy Mesterházy Attila mondatait? És az ő esetükben a szavak értelmezése után, amelyek elhagyják a szájukat, beszélhetünk-e gondolatokról egyáltalán?

Persze Szanyi sem egy lángész, de legalább néha szórakoztató, és mégiscsak egy jelenség, vagyis tud olyanokat mondani, amikre felfigyelünk, amik miatt legalább elhúzzuk a szánkat vagy röhögünk egy kicsit. Pedig ő mindig halálosan komolyan gondolja azokat a badarságokat, amelyeken jókat mulatunk. A kilépése után például azt nyilatkozta, Magyarországon ma is sok fiatal kifejezetten baloldali érzelmekkel és meggyőződéssel bír, így joggal igényli ezek hiteles politikai képviseletét. De vajon kikre gondolhatott Szanyi, amikor ezt nyilatkozta? Hol van azoknak a fiataloknak a tömege, akikkel együtt lobogtathatná, lengethetné a vörös zászlót? Szanyi Tibor persze nem adja fel, hisz az őt támogató tömegben. Azt ígérte, hamarosan bejelenti, új mozgalmat indít, amelyhez csatlakozhatnak a hívei. A kiugrott szocialistának nem ez az első ilyen szerepálma. Beszélt valami Bal Blokk nevű szervezetről, aztán Igen néven indított el egy úgynevezett ökoszocialista mozgalmat tavaly szeptemberben.

Akkor sem mondott kevésbé vicces dolgokat. Kijelentette például, hogy a mozgalma „az igazság, az egyenlőség és az egyetértés” nevében várja magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását. A muníciót pedig ehhez 2019 eddigi ökológiai katasztrófái adják.

Azt most inkább hagyjuk, hogy mi köze lehet Szanyi Tibornak az ökológiai katasztrófához. Nyilván semmi, azon kívül, hogy néha üveges sört vesz dobozos helyett. Az viszont elképesztő, hogy miként beszélhet egyetértésről az, aki többször és nyilvánosan ment szembe a saját pártjával. Az egyik legemlékezetesebb kirohanása például akkor volt, amikor kiderült: már nem kerülhet be az Európai Parlamentbe. Akkor úgy nyilatkozott az MSZP-ről, hogy az a nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijaival, külső alkudozásaival jelenik meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetik, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon. Ezért a belépőkről alig hallani, kilépőkről viszont egyre többet. Azt is mondta, hogy „az MSZP évek, évtizedek óta egyre kevesebb politikai kérdést dönt el, következésképpen egyre több dolguk dől el az idő sodrásában, például a sorsunk, szinte tőlük függetlenül”. Ezért váltak kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben ideológiailag is élőhalottá. Szanyi azt is hangsúlyozta, hogy az MSZP hosszú ideje leszoktatta a szavazóit a hozzájuk való kötődésről. Pártként megteremtették az elszavazás gyakorlatát, ami 2018-ban odáig fajult, hogy „Szavazz a legesélyesebb ellenzéki pártra!”. „Tartósan úgy viselkedünk, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, s mindenét odaadja neki” – írta a politikus, magára húzva néhány fegyelmi eljárás és az alelnöki tisztség elvesztésének terhét.

De mi mást tehet egy kapitány, ha látja, hogy süllyed a hajója? Látja, hogy a helyi szervezetektől kezdve az országosokig már nem ők irányítanak, hanem egy összefogásnak nevezett csődület, amelyben egyszer csak ismét Gyurcsány lesz a góré? Ha azt látja, hogy már az európai parlamenti választás után elindult pártja leszalámizása, az ellenzéki egység nevében a szocialistáknak már csak alá kell írni a DK és a Momentum által meghozott döntéseket? Ha egyre világosabb a számára, hogy halott lovon ül, és ezt a jószágot az általa neoliberálisnak vélt, de valójában szélsőséges pártocskák szúrják szügyön, nem is egyszer, hanem folyamatosan? Ha azt látja, hogy az MSZP, amely valaha az ország egyik vezető pártja volt, mára a megszűnés szélére sodródó szervezetekkel, az LMP–Jobbik–Párbeszéd-csoporttal árul egy gyékényen, amíg el nem felejtik, hogy valaha is létezett?

Ezeket az aggodalmakat egyébként nem más, mint Gyurcsány Ferenc igyekezett igazolni a napokban. Bejelentette: az ellenzéknek nincs más esélye a 2022-es országgyűlési választáson, mint egy közös lista és egy közös miniszterelnök-jelölt indítása. Erről a személyről pedig már lehetőleg idén dönteni kell, hogy fel lehessen építeni a választásra. A DK elnökének lelki szemei előtt pedig eközben saját felesége, Dobrev Klára képe jelent meg, ahogyan a nagy közös kampányban, kenderlevélmintás kosztümben az Európai Egyesült Államokról harsog, mielőtt elfoglalja a miniszterelnöki bársonyszéket. Már vannak jelei annak, hogy ebből még nagy balhé lesz a többi ellenzéki párt körében.

A már szintén politikai élőhalottá vált Vona Gábor, „a jobbikosok Széchenyije” például már kifejezte a tiltakozását Gyurcsány arroganciája ellen. Szerinte ez egyszerre erkölcstelen, rossz és veszélyes javaslat, mert vannak olyanok, akik különféle okok miatt nem tudnának egy ilyen listára voksolni. A listás összefogás azonban nem a kormányváltás miatt fontos a DK-nak, hanem azért, hogy ők adják a miniszterelnököt, és ezzel Gyurcsány, felesége révén, visszakerülne az ország élére. A Jobbiknak tehát lehet ellenvetése a bedarálás ellen. Arra viszont már most meg lehet esküdni, hogy az MSZP ebben az ügyben is sült halként viselkedik majd.

Abban tehát igaza lehet Szanyi Tibornak, hogy az MSZP-nek nem sok van hátra. Abban viszont nem, hogy hatalmas űr van a baloldalon. Inkább az látható, hogy hatalmas ott a zűr.