Ez nekem nem politika, amelyet elfúj egy-egy kampány szele, hanem meggyőződés, amelyet most, vesztesként sem adok fel.
És nem menekülök szerepek mögé sem. Nem leszek soha báránybőrbe bújt farkas a közösségemben. Maradok az, aki vagyok – nektek tán túl konzervatív. Meglehet, elfogult vagyok, de nem elvakult. Látom a hibákat, és ezt kérem a vezetőimtől is. Láttalak és látlak benneteket is, akik reményekkel telve szavaztatok a változásra.
Bár sok mindenben nem értek egyet veletek, nem hittem el a hangzatos ígéreteket sem, amelyekre voksoltatok, mégsem gondolom, hogy mind a hárommillióan, kik most örömittasan és szebb, jobb jövőt remélve ünnepeltek, agymosottak vagytok. De nem tudok most veletek együtt örvendeni.
Tudom, most ti vagytok hangosabbak. Nyertetek. A feladat adott. Adyval üzenem: „És most jöjjetek, győztesek: / Üdvözlet a győzőnek.”
Én pedig, „az agymosott birka”, kinek ereiben olasz, német és háromszéki székely vér is csörgedez, József Attilával megállok a Dunánál: „Én dolgozni akarok. Elegendő / harc, hogy a multat be kell vallani. / A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, / egymást ölelik lágy hullámai. / A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Borítókép: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepség résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2026. március 15-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
