Kína is nekimegy a túlsúlyos internetes cégeinek
Megreguláznák az egyre gazdagabb és befolyásosabb vállalatokat.
Megreguláznák az egyre gazdagabb és befolyásosabb vállalatokat.
Idén minden eddiginél többen vásárolhatnak a szinglik napján, a Kínában megrendezésre kerülő online rendezvényen.
A China Daily úgy véli, hogy a kapcsolatok javítását a kereskedelemmel kell kezdeni.
Az illegális kereskedők számára elsősorban a ragadozók fogai, csontjai és nemi szervei értékesek.
A korlátozás a hazatérő kínai állampolgárokra nem vonatkozik.
A kormányfő kiemelte: a globális járvány nagy kihívást jelent nemcsak az egészségügyi rendszerek, hanem a gazdaság számára is.
A világpolitika szereplői negatív színben látják az eseményeket: az amerikai demokrácia válsága, a nemzetközi pozíciók feladása vagy akár polgárháború.
A világ számos helyén zajlanak kutatások, amelyek jelenleg különböző fázisokban vannak.
Peking azt ígéri, méltányos áron adja majd a Covid–19-vakcinát a világ országainak.
Ha a szállítási kapacitás eléri a maximumát, a lakossági csomagokat hátrébb fogják sorolni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az új időpontot később határozzák meg.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Nagy magyar álmot hiúsított meg harminc évvel ezelőtt.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.
Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.