Beoltotta dolgozóit tesztelés alatt álló vakcinájával egy cég
A vakcina beadása után egyesek átmeneti fáradtságról és gyengeségről számoltak be.
A vakcina beadása után egyesek átmeneti fáradtságról és gyengeségről számoltak be.
Az űrhajó két napon át tartó Föld-körüli út után tért vissza a tervezett leszállóhelyre.
Egy ilyen súlyos recesszió után nagyon fontos lenne, hogy a világ hamar talpra álljon.
A népesség nő, egyre több élelmiszerre lesz szükség, ezért hatalmas érték a jó minőségű termőterület.
Romániában újabb 1365 embernél mutatták ki az utóbbi 24 órában a koronavírus-fertőzést, ezzel Románia csütörtökön megelőzte Kínát a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma tekintetében.
Peking bizonyos területeken már most utolérte, sőt meghaladta az amerikai fejlesztéseket.
Kína a következő évtized során legalább a mostani duplájára tervezi növelni az atomarzenálját – figyelmeztetett az amerikai védelmi minisztérium.
Donald Trump amerikai elnök a Kínával szemben ellenséges szigetország felé tett újabb gesztussal ingerli Pekinget.
A Majszak Japántól Dél-Korea felé vette az irányt, ahol várhatóan szintén lecsap a héten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Over the next year, hundreds of investment projects will be launched, continued or completed.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a kormány nem enged álláspontjából.
Elemzik a vizsgálati eredményeket.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról.
Zelenszkij bejelentette az idei támogatás összegét.
Az Udvari Kamaraszínház izgalmas darabbal érkezik a színházi találkozóra.
Továbbra is náci szimbólumokat viselnek az Azov ezred katonái.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról.
Zelenszkij bejelentette az idei támogatás összegét.
Az Udvari Kamaraszínház izgalmas darabbal érkezik a színházi találkozóra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.