Négymillió szájmaszk érkezett Kínából
Négymillió szájmaszk és más védőfelszerelések érkeztek Európába Kínából – közölte vasárnap reggel az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat a Twitter-oldalán.
Négymillió szájmaszk és más védőfelszerelések érkeztek Európába Kínából – közölte vasárnap reggel az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat a Twitter-oldalán.
Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre – jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
Afrika országainak zömében nincs felkészülve az egészségügyi ellátórendszer ilyen fertőzésre, és az emberek nem foglalkoznak az adott kormányok rendelkezéseivel.
Szijjártó: a repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek, fejlesztettek.
Részvéttáviratot küldött Kövér László, az Országgyűlés elnöke Li Zhanshu-nak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének a koronavírus kínai áldozataira való megemlékezés napján.
A koronavírus-járvány halálos áldozataira emlékeztek Kínában szombaton. A kínai halottak napján (csingming ünnep) helyi idő szerint délelőtt tíz órakor országszerte megállt az élet három percre, megszólaltak a szirénák, a hajókürtök, de az autósok is dudá
A koronavírus-járványban is egymásnak feszül Kína és Tajvan, mindkét fél egészségügyi segítségnyújtással építené kapcsolatait. Európában a szigetország áll jobban.
A Világbank legfrissebb jelentése szerint a járvány következményeként a délkelet-ázsiai és óceániai térség két évtized legsúlyosabb gazdasági visszaesését szenvedheti el.
A koronavírus a katonai szövetséget sem kíméli, ennek látványos jeleként a NATO hetvenéves története során először videókonferencián tanácskoztak a tagállamok külügyminiszterei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Falu Program sikeres.
Ellentmondásba kerültek az ukránok saját adatbázisukkal.
Pacemakert kapott a Kossuth-díjas színművész.
Zelenszkij emberei megtehetnek bármit következmények nélkül.
Brüsszel retteghet.
Egy friss kormányhatározat taglalja a 2035-ig szóló állami beruházási keretprogram részleteit.
Az államalapítás ünnepe már jóval augusztus 20. előtt elkezdődött, megnéztük, milyen a hangulat a Csárdafesztiválon, a Művészkertben, a Vigadó pianón és a Magyar ízek utcájában.
Brüsszel retteghet.
Egy friss kormányhatározat taglalja a 2035-ig szóló állami beruházási keretprogram részleteit.
Az államalapítás ünnepe már jóval augusztus 20. előtt elkezdődött, megnéztük, milyen a hangulat a Csárdafesztiválon, a Művészkertben, a Vigadó pianón és a Magyar ízek utcájában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.