Robbanásveszély

Néhány hét eltéréssel, de Afrikában is egyre több országban és egyre nagyobb számban szedi áldozatait a betegség. A földrész országainak zömében nincs felkészülve az egészségügyi ellátórendszer ilyen fertőzésre, és az emberek nem foglalkoznak az adott kormányok rendelkezéseivel. A teljes katasztrófa elkerülésére a demográfia adhatja az egyetlen reményt, ugyanis Afrika népessége fiatal.

Graffiti készül a szenegáli Dakarban a higiénia népszerűsítéséért a járvány időszakában. Tiszta kezek? Fotó: REUTERS/Zohra Bensemra

Előfordult, hogy botokkal verték vagy megdobálták külföldiek gépkocsiját, egy-két pofon is elcsattant. Szenegálban március elején, amikor a nyugat-afrikai országban még csak két koronavírusos személy volt – mindkettő külföldi –, ilyen öles címmel jelent meg az L’Évidence újság: Franciaország „megkoronázza” Szenegált.

A koronáz és a gyarmatosít szó közt a franciában egyetlen betű a különbség, ez számtalan lehetőséget nyújt az újságíróknak a szójátékokra. Szenegálban tartja magát az az elmélet, hogy a koronavírus szülőhazája Franciaország: előbb megfertőzik az egész világot, aztán majd előállnak a már rég zsebükben lévő ellenszerrel, és ezen jól meggazdagodnak.

Ilyen mendemondákból számtalan kering az afrikai földrészen, csak a helytől függően a főkolompos nevét kell kicserélni: hírbe hozták már a belgákat, a briteket, a portugálokat, sőt a CIA révén az amerikaiakat is. Az afrikai országok vezetői meg hagyják ezek terjesztését, sőt talán nem egy mögött ők állnak, legalább a lakosság addig sem foglalkozik az egészségügyi ellátórendszer állapotával. Mert az katasztrofális helyzetben van.

Graffiti készül a szenegáli Dakarban a higiénia népszerűsítéséért a járvány időszakában. Tiszta kezek?
Fotó: REUTERS/Zohra Bensemra

Épp a nyomorgó nyugat-afrikai országokban, mint például Sierra Leonéban, Guineában, ahol az ebolajárvány 2013–2016 között tízezernél is több áldozatot szedett, nagyobb eséllyel tudnak szembeszállni a kórral, ugyanis hasonlóan kiterjedt katasztrófa a közelmúltban már elérte őket. Van gyakorlatuk a tábori kórházak kialakításában, azok működtetésében, a személyzetet is „fel lehet támasztani”.

Vészdobok

Az ötvenmilliós Dél-afrikai Köztársaság szinte elsőként kezdte verni a vészdobokat. Afrika leggazdagabb országáról beszélünk, az apartheidrendszer a földrészen a legműködőképesebb egészségügyet hagyta hátra. De itt is csak ezer körüli az intenzív ágyak száma. A jómódúak pedig már elfoglalták azokat. Ők azok, akik Nyugat-Európában töltötték az elmúlt hónapokat, és a vírussal megfertőződve tértek haza. Egészségügyi kezelőszemélyzetből sincs elég, hiszen a megfelelő képzettséggel rendelkező nővérek és orvosok után kapkodnak a gazdagabb államok. Van olyan afrikai ország, ahol csak a főváros egyetlen kórházában találhatunk nagyjából tíz legmagasabb szintű ellátást biztosító helyet. De például a zimbabwei Hararében egy sincs. A héten az olaszországi Lombardiából, amely a legkorszerűbb egészségügyi eszközökkel van ellátva, több tízezer megbetegedést és sok ezer halottat jelentettek. Képzeljék el, milyen számokat produkálna Zimbabwe hasonló erejű járványban!

Legyengült társadalom

Még a kezdetén tart a vírus terjedése Afrikában, azt azonban a vak is látja, hogy ha egyszer berobban, annak nagyon sok áldozata lesz. Az utóbbi évtizedekben gombamód szaporodtak a több millió főnek otthont adó nagyvárosok: az egyiptomi Kairó, a nigériai Lagos, a kongói Kinshasa, az etiópiai Addisz-Abeba, a dél-afrikai Fokváros vagy Johannesburg mind a mai napig hihetetlen gyorsasággal gyarapodnak lakosságszámban. Ha nagy a népsűrűség, a vírus kedvére ficánkolhat. A városok melletti nyomornegyedekben, bádogvárosokban igen nehéz betartatni az elemi higiéniás és távol tartási szabályokat. Az egyik nyugati tévécsatornán egy johannesburgi telepről készült tudósításban így válaszolt a megkérdezett a riporternőnek: „Mosnék én kezet, de tudja, kedves, nincs mivel. Mifelénk nincs bekötve a víz.”

Az afrikai lakosság egy részének rendkívül legyengült immunrendszerrel kell szembenéznie a vírussal. Afrika vezet a HIV-fertőzöttek számában, itt van a legtöbb AIDS-es, úgy ötvenmillió. A Dél-afrikai Köztársaság lakosságából 7,7 millió e betegséggel él. Rengeteg a tüdőbeteg, a tbc-s, ez sem jó ajánlólevél egy ilyen járvány közeledtével. És akkor még a krónikus betegségek elterjedéséről nem is beszéltünk. Ha ilyen állapotok közé becsapódik a járványbomba, ott arat a halál. Talán az egyetlen esélyük az lehet, hogy az afrikai lakosság rendkívül fiatal. A Covid–19 főként 65 évnél felettiek esetében veszélyes, a fiatalabb korosztály zömében influenzához hasonlítható tünetekkel túljut a betegségen. A Science­ amerikai tudományos folyóirat szerint a fekete-afrikai övezetben a 65 évnél öregebb korosztály három százalékot tesz ki, míg Kínában ez a lakosság 12 százaléka.

A dél-afrikai elnök, Cyril Ramaphosa még jó pár hete keményen reagált a koronavírusra: az európaihoz hasonló rendkívüli állapotot hirdetett ki. Ám a lakosságot nem zavarják a szigorú tiltó rendelkezések, ugyanúgy él továbbra is, mint azelőtt.

A határokat szinte mind az 54 afrikai ország lezárta, különböző szintű otthon tartózkodási szabályokat hozott – ha már normális egészségügyi ellátást nem tudnak biztosítani, legalább így próbálják meg elejét venni a vírus terjedésének. A földrész országaiban a múlt hét végén káoszhoz vezetett a kijárási tilalom betartatása, Kenyában, Dél-Afrikában, Ruandában például rendőrségi túlkapásokról, gumibotozásról és könnygázhasználatról szóltak a jelentések.

Az afrikai vezetőkön látszik, hogy komolyan veszik a járványt, próbálnak hatni lakosságukra, de kevés sikerrel. Az egyik legnagyobb gondjuk az, hogy meg kellene értetni velük: a járvány mindenkit elragadhat. A fizikai erőszak nem megoldás – ezzel tisztában vannak a rendfenntartók is –, de az emberek fejébe kell verni, hogy ez nem játék. A dél-afrikai elnök már jó előre „nemzeti katasztrófának” minősítette a járványt. De vajon tanulnak-e ebből?

Háborús övezet

Járványügyben a Közel-Keleten is készülődik a gyaníthatóan kedvezőtlen fejlemény. Az ebből a térségből származó adatok nem megbízhatók sem a megbetegedettek, sem a halottak számáról. Érződik, hogy ezeknek az országoknak a vezetői nem fogtak fel semmit a járványból, továbbra is manipulálni akarnak a számokkal.

Irán példája a legkézenfekvőbb, a hozzáértők szerint az itt megjelentetett adatokat legalább öttel kell szorozni. Az imámok minden trükkje ellenére Irán a koronavírus-járvány egyik gócpontja. Körülbelül ennyire bízhatunk meg azokban a számokban, amelyek a háborús övezetekből, Szíriából, Afganisztánból és Jemenből jönnek, ehhez a csoporthoz tartozik még az észak-afrikai Líbia is. Iránt és Irakot is érintve jutnak el a bevándorlók Törökországba, majd onnan Nyugatra. Ideális állapotokra lel a koronavírus, ha felüti a fejét a fertőzés egy menekülttáborban.

A százmilliós Egyiptomnak is az az érdeke, hogy valamiképpen próbálja megóvni turizmusát, amely épphogy kezdett talpra állni, és újból jelentős dollárbevételt hozott, ne ragadjon rá a koronavírusos jelző, mert azt még a jövőben sem tudja lemosni magáról. Törökországban, amely a fentebb említett országokhoz képest viszonylag jó közegészségüggyel rendelkezik, feltűnt, hogy mennyire hallgatag volt Erdoğan elnök a járvány első szakaszában.

A tanácsadóival valószínűleg azt latolgatta, hogy miként rea­gál majd a török lakosság a bevezetendő szigorú intézkedésekre.

Szaúd-Arábia is csak óvatosan adagolja a különböző adatokat. Szinte hihetetlen, hogy a több százezres Indiából, Bangladesből, Pakisztánból, Fülöp-szigetekről érkező vendégmunkáshadban ilyen kevés megbetegedés történt. Mindenesetre, ha valamelyik helyi gazda megfertőződne, őrá vár a szupermodern kórház egyik ágya, míg a szolga ezt nem élvezheti.