Kínában csökkent az ipari robotok eladása tavaly
Elsősorban az autóipar keresletcsökkenése miatt Kínában visszaesett az ipari robotok eladása tavaly.
Elsősorban az autóipar keresletcsökkenése miatt Kínában visszaesett az ipari robotok eladása tavaly.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával folytatott tárgyalása után elmondta: a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához már csak a hitelszerződés jóváhagyására van szükség.
A magyar miniszterelnök és Vang Ji kínai külügyminiszter budapesti tárgyalásukon a két ország barátságát és megbízható partnerségét méltatta.
Mára Kína vált Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé az EU-n kívüli országok sorában – fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
Vang Ji (Wang Yi) kínai külügyminiszter szerint áttörés előtt áll a két nép viszonya, Matolcsy György jegybankelnök pedig az eurázsiai korszak közös megépítéséről beszélt.
Több ezer éves barátság köti össze a kínai és magyar népet, a két országot pedig 70 éves diplomáciai kapcsolat, most pedig új korszakot, „Eurázsia korszakát éljük” – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Afrika felé hajózik a világ legnagyobb, Kínában gyártott, polgári rendeltetésű kórházhajója – jelentette a China Daily című kínai pártlap csütörtökön.
Az elmúlt napok súlyos esőzései következtében kialakult árvizek miatt mintegy 77 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát Dél-Kínában – jelentette a China Daily kínai pártlap csütörtökön a katasztrófavédelmi minisztériumra hivatkozva, hozzátéve, hogy a sz
Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét, amely már az idén csatlakozik három, sarkköri kutatást végző kínai hajóhoz – jelentette a China Daily című kínai pártlap csütörtökön.
A szürkés égboltnak a különféle üvegházhatású és egyéb káros gázoktól való megtisztítása nem csak a kínai nagyvárosok környékén élők életminőségére hatna kedvezően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint az Európai Unió háborús narratívába ragadt, a béketeremtést háttérbe szorítja, miközben egy illúziókkal teli geopolitikai álmot kerget.
A magyar rangadón mindkét játszmát egyetlen brék döntötte el.
A leszerepelt óbaloldali politikusok csendes felkarolásával enyhíthet a kárderhiányon a Tisza Párt.
A Beatles Anthology-sorozata bővítve és feljavítva újra megjelenik.
Szombaton tíz fokot is mérhetünk, de jövő héten még egy kicsit visszatér a nyár.
Kiemelt fontosságú a közúthálózat megújítására.
Az ukrán elnöknek van mitől tartania.
Szombaton tíz fokot is mérhetünk, de jövő héten még egy kicsit visszatér a nyár.
Kiemelt fontosságú a közúthálózat megújítására.
Az ukrán elnöknek van mitől tartania.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.