Leszavazták az ujgurok helyzetének napirendre vételét
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy augusztus végi jelentést vitattak volna meg.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy augusztus végi jelentést vitattak volna meg.

A konfliktusok és szövetségek hátterében egy új, többpólusú világ körvonalazódik.

Kína szerint fegyveres erőinek joga van Tajvan körül tevékenykedni, mivel az kínai terület.

A közvélemény-kutatás szerint a magyarok többsége a béketárgyalásokban látja a helyzet megoldását.

Magyarország hídszerepéről, a Fudan Egyetem budapesti campusáról és a zöldágazatokban rejlő lehetőségekről beszélt a Fudan docense.

Vesztegetés, tőzsdei manipulációk és fegyverek illegális birtoklása miatt ítélték halálra a volt állambiztonsági miniszterhelyettest.

A 67 éves Fu Cseng-huát kenőpénz elfogadásával és bűnözők segítésével vádolják.

A miniszter szerint az ország a recesszió közepette is növekedési pályán tudja tartani a gazdaságát.

A kínai hadsereg közölte, hogy alakulatai magas harckészültségi szinten vannak, miután amerikai és kanadai hadihajók keltek át a Tajvani-szoroson.

Joe Biden kijelentése az eddigi leghatározottabb kötelezettségvállalás a sziget oldalán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.