Merre tovább, skandináv monarchiák?
Mi a helyzet a dánhoz hasonlóan koros és hosszú ideje uralkodó norvég és svéd királyok kapcsán?
Mi a helyzet a dánhoz hasonlóan koros és hosszú ideje uralkodó norvég és svéd királyok kapcsán?

A kultúra és a sport kiemelkedő képviselői szerepelnek a brit uralkodó szombaton ismertetett újévi kitüntetési listájának vezető helyein.

Trimalchio és Attila lakomája, aranybrokát mező és ünnepségek Versailles-ban.

Az új brit uralkodó – akinek ez az első karácsonya ebben a minőségében – követi a trendeket, és környezetbarát karácsonyfát vásárolt.

Nem az a kérdés, én mikor találkozok vele, hanem ő mikor hajlandó majd velem találkozni – mondta a kormányfő.

Az idén százéves stockholmi városházán vasárnap este 7-kor kezdődött a Nobel-bankett XVI. Károly Gusztáv bevonulásával.

A jelenleg a chicagói Field Museumban látható, Délkelet-Európa kiemelkedő régészeti leleteit bemutató tárlat 2025 tavaszán költözhet Európába.

Vargha Tamás: Szent István király életműve arra emlékeztet minket, hogy van mit veszítenünk.

A brit uralkodó „hivatalos” születésnapját nagyszabású parádéval ünneplik.

A brit király ötnapos erdélyi útja a végéhez ért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.