Hazánk dobogós vállalkozásfejlesztésben
A Demján Sándor-program révén több ezer milliárd forintnyi támogatás jut el a hazai cégekhez.
A Demján Sándor-program révén több ezer milliárd forintnyi támogatás jut el a hazai cégekhez.

Világszerte és hazánkban is megfigyelhető, hogy egyre nagyobb arányban alapítanak új cégeket az 55 év felettiek.

A források zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.

A munkakörülmények fejlesztésére lehet majd jelentős forrást szerezni.

Közel hatmilliárd forint értékű támogatásról született már pozitív döntés.

Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.

Programelemenként több ezer cég nyújtott be pályázatot, akadt olyan alprogram, ahová háromszoros volt a túljelentkezés.

A szakmai és pénzügyi feltételeknek eddig 287 vállalkozás felelt meg, és kétszáz projekt elbírálása van folyamatban.

Már több mint négyezer pályázat érkezett.

Soha olyan mértékben nem voltak a magyar kis- és középvállalkozók támogatva, mint most – hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.