Megsegíti a kormány a vidéki kisboltokat
Az ötezer fő alatti településeken minden kisbolt pályázhat hárommillió forintig.
Az ötezer fő alatti településeken minden kisbolt pályázhat hárommillió forintig.

Az összalapterület ugyan nem, de az üzletek száma csökkent tavaly.

A nehéz időkben a kisvállalkozásokat és a kistelepüléseket sem hagyja magára az Orbán-kormány.

A kistelepüléseken működő civil szervezetek is jelentős központi támogatáshoz juthatnak.

A működő kisboltok nemcsak a vásárlás színhelyei, hanem a közösségi élet központjai is.

Gyopáros Alpár: A lehetőséggel minden olyan kis bolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik.

A vásárlói szokások változása nyomán egyre növekszik az igény a helyi üzletek nyitására.

A kormány csaknem 5,6 milliárd forintnyi központi támogatást ad új falusi boltok megnyitásához.

Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet.

Az üzletek működését, fejlesztését, és a már bezárt boltok újranyitását is támogatja a Magyar falu program – mondta el Gyopáros Alpár kormánybiztos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

A kormányfő a Mazsihisz Szeretetkórház átadásán vett részt, ahol kiemelte: az egyházi intézményekben nyújtott gondoskodás különösen közel áll hozzá. A videóban a rendezvény előtti pillanatok, kézfogások, közös fotó és Orbán Viktor áldáskérése is látható.

Nagyot fordult a világ a Tisza Párt elnökével.

A háborúpárti uniós külügyi főképviseletet és az uniós intézményrendszert vissza kell bontani.

Az állami látogatás összes hivatalos eseménye pénteken lesz.

Véget kell vetni az átgondolatlan befogadókultúrának.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.

Ugyanúgy egy gól különbség, mint Lisszabonban, csak most a magyar csapat javára.

Hazai pályán Németország összekapta magát és visszatérhet a sportág elitjébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.