A megcsonkított Omega-lemez
Egy számot le kellett hagyni a lemezről, és a lemezborító sem olyan lett, amilyet a fiúk megálmodtak maguknak.
Egy számot le kellett hagyni a lemezről, és a lemezborító sem olyan lett, amilyet a fiúk megálmodtak maguknak.

A Omega ötven éve megjelent harmadik lemezén Kóbor János éneke mellett a másik nagy meglepetés Benkő László fuvola- és trombitajátéka volt.

A 77 éves énekes-frontember teljesen kizártnak tartja, hogy a zenekar valaha talpra áll.

Kóbor János az 1960-as első fellépésük évében még egyáltalán nem döntötte el, hogy mihez fog kezdeni felnőtt korában.

Az Omega billentyűsének hétvégén keltették halálhírét, de szerencsére erről szó sincs.

Az akkoriban kuriózumnak számító nyugati szereplést Kóbor János segítségével idézzük fel.

Az Omega kapcsán azt hangoztatta, hogy a magyar közönség nem vevő erre az agresszív muzsikára.

A kormányfő az év vége felé is aktív a közösségi médiában. Előbb egy fényképet töltött fel, ezután pedig egy rövid videóban foglalta össze, milyen volt a 2019-es esztendő, amelytől ezzel elbúcsúzott.

Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be, és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát amíg bírjuk, csináljuk! — jelentette ki Mecky, azaz Kóbor János.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.