Az útkeresés jegyében
Az Omega első három nagylemeze az útkeresés jegyében született, Kóbor János elmondása szerint azt tesztelték, hogy a magyar közönség meddig tolerálja a habkönnyű populáris zenét, és mennyit bír el a progresszív rockmuzsikából. A nemzetközi zenei élvonalba való törekvésük azonban megkövetelte tőlük, hogy lehetőleg minél hamarabb hagyják el a slágeres kliséket, ezért léptek a rockzene irányába a harmadik lemezükkel. A Kádár-rendszer sajtója még tizenkét évvel a megjelenése után is azt írta, hogy „a Tízezer lépéshez képest távolról sem olyan slágerízű, néhány sikeres dal ellenére sem. Az Omega, úgy látszik, megelégelte a közönség kiszolgálását, szerettek volna valamit megvalósítani saját elképzeléseikből is. Kutattak, kerestek, kísérleteztek zenében, szövegekben és előadásmódban is. Itt érezni legjobban, hogy az Omega tagjai zenészek is, akik hangszerükön fejlődni képesek, egyre több zenei elemet fogadnak magukba, szélesedik látókörük, maguk is képesek újat hozni.”
Ez a cikk kitért arra is, hogy „az Omega megelőzte a közönség igényeit, már nemcsak slágereket, hanem zeneszámokat is írtak. Kóbor éneke szinte teljesen kikristályosodott, ettől az időszaktól kezdve már nem sokat változott, inkább csiszolódott.”
„Mellette a másik nagy meglepetés Benkő fuvola- és trombitajátéka. Nem maga a játék érdekes itt, hanem a mód, ahogy beilleszkedik a zenébe.” Benkőről megjegyezték, hogy 1970-ig zenei szerepe „jelentéktelen volt, itt azonban játékának funkciója van, néhány szám kialakításában jelentős szerepet kapott.”
Laux József dobosról azt írták, ezen a lemezen mutatta meg először, hogy egyike a legjobb magyar dobosoknak, ugyanakkor meglepetésként értékelték, hogy Presser Gábor háttérbe szorult, alig vette ki szerepét a zenéből, csak néhány darabban villantotta fel tudását. Helyét Molnár György gitáros vette át, akinek a gitárjátéka meghatározó lett az együttes stílusának kialakulásában, bár azt is megjegyezték róla, hogy ugyan tapasztalható volt nála bizonyos mérvű fejlődés, „játéka azonban még mindig elég egysíkú”. Ez az 1982-es évjáratú lap is megállapította, hogy az Omega 1970-ben a Syrius és az Illés mellett a legígéretesebb zenét játszotta, ennek ellenére Presser és Laux mégis kiváltak az együttesből, és vitték magukkal a szövegíró Adamis Annát, aki nem mellesleg Laux József felesége volt. Presser későbbi nyilatkozataiban azt állította, hogy a megmaradt Omega-tagokban 1970-ben már nem érzett akarást, küzdeni tudást és igényt a fejlődésre. Az Éjszakai országút hangvétele azonban némiképp cáfolni látszik ezt az állítást, ahogy a későbbi történések is minimum kétségbe vonják a távozó zeneszerző-billentyűs szavait. Igaz, a szétválás zeneileg átmeneti törést okozott az Omega karrierjében, de néhány éven belül még magasabb csúcsokat döntögettek.
Azzal a ténnyel pedig senki nem vitatkozhat, hogy minden magyar rockzenekar közül az Omega jutott legközelebb a világhírhez.