Kóbor Jánosról neveznének el egy sétányt a Balatonon
Az Omega menedzsere megígérte, hogy végigjárja az ehhez szükséges bürokratikus utat.
Az Omega menedzsere megígérte, hogy végigjárja az ehhez szükséges bürokratikus utat.

Teljesül a legendás énekes kérése és a rajongók vágya is.

Az Omega együttes 78 éves korában elhunyt legendás frontemberétől a Szent István Bazilikában vettek végső búcsút.

Megemlékezünk Kóbor Jánosról, a húsz évvel ezelőtti Illés–Metro–Omega-koncertről, és a népstadionbeli Illés-buliról.

„Életem legnehezebb napja” – Frenreisz Károly szíve szakadt meg, miközben a beszédén dolgozott.

Élőben közvetíti a Duna World az Omega énekesének, Kóbor Jánosnak a búcsúztató szentmiséjét.

Elfelejtett szövegű, affektált Gyöngyhajú lány Gáspár László előadásában.

Talán a legnagyobb zenekar, amely valaha Magyarországról jött – mondta Klaus Meine.

Apjuk hiánya pedig leginkább a kis Lénát és az énekes első házasságából született fiát viseli meg.

A zenekar menedzsere beszélt arról, hogyan viseli férje elvesztését Kóbor János felesége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.