Nem volt egyszerű a cenzúra miatt a Gammapolis lemez címadó számának sorsa sem. Erre Kóbor János így emlékszik: az 1978-ban felvett dal úgy kezdődött a banda tagjainak átlagéletkorára célozva, hogy „Olyan hosszú volt a 33 év…”. Ebben egyértelműen utaltunk a krisztusi 33 évre. Mivel az 1978-ból a 33 évet visszaszámolva 1945-öt kapunk, ezzel azt is sugalltuk akaratunkon kívül, hogy a kádári Magyarországon nem érzi magát jól az ember. Ezért aztán Erdős Péter átíratta velünk a szöveget, így lett belőle az, hogy „Olyan hosszú volt a 23 év…”. Ezzel a szöveggel jelent meg 1979-ben a lemez, de itt meg az volt a baj, hogy az 1979-ből 23-at levonva éppen 1956-ot kapunk, amivel Erdős Péter szerint lázítottuk a magyar társadalmat. A lemez már a boltokban volt, de végül nem zúzatták be emiatt.
Az Omega és Erdős Péter kapcsolata a nyolcvanas években sem volt mindig zökkenőmentes. Az őket menedzselő Bellaphon német lemezcég ugyanis 1980-ban a Kisstadionban rendezett koncertjükön adta át nekik a Nyugaton eladott példányokért járó aranylemezüket. E mögött azonban nem akart lemaradni Erdős Péter sem, nem bírta ki, hogy ne adjon át ő is egy díjat az Omegának. Így kaptak Kóbor Jánosék ezen az estén egy emlékplakettet a magyar popcézártól is. A gesztussal csak egy baj volt, a nagy kapkodás miatt az a felirat szerepelt rajta: „Koncz Zsuzsának”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!