Életfogytig rock ’n’ roll

Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be, és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát amíg bírjuk, csináljuk! — jelentette ki Mecky, azaz Kóbor János, a legendás Omega frontembere. Kóbor Jánostól megtudhattuk többek közt azt is, hogy az együttes tagjai mindig előre néznek, tele vannak tervekkel. Testamentum címmel készítik új dupla albumjukat és könyvüket, amelyek megjelenése az év végén várható.

A frontember úgy érzi, hogy mai szemmel nézve is erős csapat az Omega Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Az Oratórium elnevezésű koncertsorozatukkal nagy sikert arattak, rengeteg helyszínen jártak. Milyen élményeik vannak, miben különbözik tőle a Tűzvihar, amellyel jelenleg turnéznak, milyen egyéb meglepetésekkel készülnek?

– Annyit kell tudni az Oratóriumról, hogy egy párhuzamosan zajló program. Tehát nem csak egy korszakban játszottuk. Terveink mára megvalósultak, és az Oratóriummal az adventi időszakban, tehát a négy adventi hétvégén lépünk fel. Sokat változtattunk az eredetihez képest, hiszen nyilvánvaló, hogy egészen más anyag illik a templomokba és teljesen más egy sportcsarnokba vagy a szabadtérre. A Tűzvihar viszont valójában a korábbit, a „best of Omega” jellegű nagykoncertet váltja, annak a mai verziója. Készül egy vadonatúj anyag is, Testamentum címmel, amely valahol a kettőnek az ötvözete. Tehát monumentálisabb megszólalású, mint egy egyszerű, „sima” rockzene, de nem annyira szimfonikus, mint amennyire az Oratórium, hanem valahol a kettő keveréke. Szerintem omegásabb. Testamentum címmel készül a könyvünk is.

– Miért tartják fontosnak egy könyv megjelentetését?

– Sok zenész jelentet meg könyvet. Elsősorban azokat néztem át, amelyeket mintának gondoltam: ilyen a Paul McCartney-könyv, a Rolling Stones és tagjainak több könyve. De valahol azt éreztem, hogy egy könyvnek sokkal olvasmányosabbnak kell lennie. Ma már az interneten mindent meg lehet nézni, tehát nyers, enciklopédikus dologra nincs szükség. Ha valaki azt akarja tudni, mikor kaptuk a díjainkat vagy mikor, hol játszottunk, felmegy az internetre, és mindenre kap választ. A végleges irányt a Queen-filmnek a megjelenése mutatta meg, amelynek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire populárisan és autentikusan lehet egy filmet megcsinálni. Egy nagyon szép történetet készítettek Freddie Mercuryról, ami ugye azzal fejeződik be, hogy a Queen eljut még egyszer a csúcsra. És rengeteg sztorival van tele. Mi is ilyennek gondoljuk a rólunk készülő dolgokat, tehát elsősorban olvasmányos legyen, és ne száraz, tényközlő kiadvány, hanem ahol felüti az ember, ott legyen egy fix pont, hogy aha, most csak ezt az öt oldalt olvasom el.

A frontember úgy érzi, hogy mai szemmel nézve is erős csapat az Omega
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Film megvalósításán is gondolkodnak?

– Igen. Nagyon várom az Elton Johnról szóló filmet, a Rocketmant, amely állítólag a Queen-filmnél is jobb lesz. Az ember ezekből sok ötletet tud meríteni. A másik kérdés, hogy egyáltalán minek van hatása. Én úgy érzem, hogy a mi történetünk, főleg az, hogy mi ezt Kelet-Európában csináltuk, még több érdekességet rejt, és bízom benne, hogy elkészítjük a filmet is. Egyelőre azonban nem ez a legfontosabb, hanem a könyv és a zenei anyag összeállítása.

– Az Omega-tagok mintha hűséget esküdtek volna, ötvenhét éve zenélnek együtt. Hogy tud ilyen sokáig fennmaradni egy zenekar? Mi tartja önöket együtt?

– Egyrészt mi is érezzük, mekkora érték ez. Másrészt mindig időben léptünk, amikor gyengülni kezdett a csapatszellem vagy a csapat teljesítménye, amikor valamit módosítani kellett. Ezért hiszem, hogy egy nagyon jó, mai szemmel nézve is erős csapat az Omega. Az egy nagyon nagy dolog, hogy négyen még az ősidőkből vagyunk, tehát négy „dinoszaurusz is van a mai állatkertben”.

– Óriási tapasztalattal rendelkezik a zenei világban. A mai zenei felhozatalt Magyarországon miként tudná értékelni?

– Én úgy gondolom, hogy az ország nagyságrendjének megfelelő, bár Magyarországon már közel nem játszik akkora szerepet a rockzene, mint az úgynevezett átkos időszakban. Európában járva-kelve Magyarország nem tartozik a kedvencek közé. A lengyeleken és szomszédjainkon kívül kevesen ismernek, a nagyhatalmak pedig nem is vesznek rólunk tudomást. És ennek megfelelően a zenei elismertségünk sajnos nem túl jelentős. Nem is érzek olyan kirobbanó produkciót, amelyre azt mondanám, hogy „na, ez igen!”. Pedig ma már minden lehetőség adott hozzá.