Kóbor Jánosék 1960-ban léptek fel először diákzenekarukkal, akkor mindössze 17 évesek voltak, a XI. kerületi József Attila Gimnázium harmadéves nebulói. Az iskolai rendezvényeken egyre népszerűbb, 1959. október 3-án alakult csapat a későbbiek folyamán a Ciklon nevet kapta. Ugyanekkor Benkő László szintén Budán, az I. kerületben nyűtte a zongora billentyűit a Déryné kávéházban, ahol hamarosan társakra is lelt.
Külön utakon az egyesülés felé
Kóborék zenekarának sokáig nem is volt neve, illetve gyakorlatilag csak ötlet szintjén merült fel a Ciklon elnevezés, ami onnan jött, hogy Zyclonnak hívták az egyik akkoriban népszerű útépítő géptípust. Alapvetően instrumentális zenét játszottak, a britek közül a Shadows, a Ventures és a Spotnicks, míg az amerikaiak közül a Johnny and the Hurricanes és a Tequila című számáról elhíresült Champs dalai szerepeltek a repertoárjukon. Kifejezetten énekes posztjuk nem volt, viszont két gitárossal léptek fel, egy szóló- és egy ritmusgitárossal, amelyek jól kiegészítették egymást. Előbbin 1960-tól Kovacsics András, utóbbin Kóbor János játszott. Benkő László 1960 nyarán mások mellett Horváth Tibor dobossal és Somorjai László gitárossal játszott, ám basszusgitárosuk vagy bőgősük nem volt. Összességében véve sokkal könnyedebb, tánczenés beütésű rock and roll produkciókkal szórakoztatták a nagyérdeműt, amit a Ciklon tagjai is tapasztalhattak, mert megnézték őket, hogyan is játszanak, és persze rögtön szóba elegyedtek egymással. Benkőnek tetszett Kóborék progresszivitása, Kóboréknak meg az, ahogy Benkő énekelt és előadta magát a publikum előtt. A legények tehát – egyelőre két külön együttesben, sőt Benkő ezenfelül még tett egy egyéves kitérőt a Benkó Dixieland Bandbe – elkezdtek zenélni különböző középiskolai bálokon, szalagavatókon. Mindig tudtak egymás fontosabb megmozdulásairól, s utólag megállapítható, hogy a szimpátia folyamatosan egymás felé terelgette őket.
„Rock and rollt nem tanítok”
– Szinte mindent házilag kellett fabrikálnunk, például hangszedő tekercseket kellett csinálnunk és még a gitárnyakat is mi osztottuk be hangközökkel. Ez nem esett nehezünkre, mert mindannyian műszaki beállítottságúak voltunk, az akkor eszkábált hangszereink egészen jól sikerültek. Az erősítőink a többi kezdő zenekarhoz hasonlóan kicsit szedett-vedettek lettek, viszont ezeket gyorsan fejlesztettük. Megszólaltunk valahogy, és akkoriban ez volt a lényeg. Egyfajta szerencse volt a rideg körülményeket ismerve, hogy a hangszerek testének a megszólalás szempontjából nem volt olyan fontos funkciója, éppen azért, mert nem akusztikus, hanem elektromos elven működtek. A gitárra csemballóról, a basszusgitárra zongoráról is lehetett húrokat szerezni csípőfogóval, a hiánygazdaságot ezzel a kis csibészséggel próbáltuk enyhíteni – emlékezik vissza Kóbor János a kezdeti időkre. Mecky egyik nagy szívfájdalma kezdetben az volt, hogy a sorsolás szeszélye folytán neki nem a basszusgitár jutott a gitár helyett. Azt gondolta, hogy a négyhúroson könnyebben meg lehet tanulni játszani, de a sorsolást szentnek tekintették a fiúk, így maradnia kellett a hathúrosnál. El is ment egy gitártanárhoz, akinek ajtajára öles betűkkel volt kiírva, hogy „Rock and rollt nem tanítok”. Ennek ellenére vett tőle egy-két órát, de aztán teljesen autodidakta módon folytatta zenei tanulmányait.