Rétvári lerántotta a leplet a Párbeszéd kétszínűségéről
A Párbeszéd azzal a Jobbikkal fogott össze, amely a cigányság és a zsidóság támadásával jutott be a parlamentbe.
A Párbeszéd azzal a Jobbikkal fogott össze, amely a cigányság és a zsidóság támadásával jutott be a parlamentbe.
Az asztraveci létesítménnyel összefüggésben nem megerősített sajtóinformációkra hivatkozva fogalmazta meg állításait a képviselő.
Az államtitkár szerint a baloldal az ország szempontjából a legrosszabb kombinációt valósítja meg.
Dömötör Csaba: A Párbeszéd is tudja, hogy az alapjövedelem nem ösztönöz munkavégzésre.
Csonki Dávidnak, a Párbeszéd Békés megyei elnökének közreműködésével alakult újra a feloszlott békéscsabai Jobbik.
Ismét frappáns válaszokat adott Orbán Viktor az Országgyűlésben az azonnali kérdések órájában, amikor ellenzéki képviselők igyekeztek fogást találni a miniszterelnökön.
Jakab Péter a múlt héten úgy érezte, hogy székfoglalót kell tartania a parlamentben, le kell ülnie egy olyan helyre, ahol egyébként semmi keresnivalója sincsen – hangzott el a Hír TV Keménymag című műsorában.
A kissé hebegve előadott szózat lényege az akart lenni, hogy a Trianon-tragédia centenáriumán a magyarságnak együtt kellene örvendeznie a belőle területeket kiharapó utódállamokkal.
Trudeau és Bősz Anett pedig már megmutatta az irányt.
Az Országgyűlés harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját csökkentette a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.