A padisah szeret
Kocsis-Cake Olivio a minap átigazolt egy másik pártba. Hogy Gyurcsányékhoz, talán hozzátenni sem érdemes.
Kocsis-Cake Olivio a minap átigazolt egy másik pártba. Hogy Gyurcsányékhoz, talán hozzátenni sem érdemes.
A korábbi országgyűlési képviselő a Demokratikus Koalícióban látja a kormányváltás esélyét.
Elsősorban Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenccel kötött alkui tehették lehetővé a mikropárt pozíciószerzéseit.
A Jobbik frakciója 2018-hoz képest 17 képviselővel csökkent, míg a DK-é 7 fővel gyarapodott az Országgyűlésben.
Kocsis-Cake Olivio nyilatkozata óta a baloldali politikusok kerülik a választ arra, hogy támogatják-e az orosz gázszállítások szankcionálását és leállítását.
A magyar baloldal bemutatta, hogy a magyar érdekeknek háborús helyzetben is hátat fordít.
A magyar nemzeti érdeket és a magyar embereket is feláldozná a baloldal Ukrajnáért.
Az ipar leállása, élelmiszer-ellátási gondok és hideg otthonok – komplex problémákat okozna a baloldal javaslata.
Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint el kell zárni az orosz gázt.
Dömötör Csaba arra kérte a baloldali szavazókat, hogy oltassák be magukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.