Hozzátette: nem vonja kétségbe, hogy sok európai ország függ az orosz gáztól, de szerinte Magyarországnak meg kellene próbálnia alternatív forrásokat keresni.
Emlékezetes: a Gyurcsány-lista egyik képviselőjelöltje, Kocsis-Cake Olivio az ATV-ben arról beszélt a napokban, hogy szerinte szankciókat kell kivetni az orosz energiahordozókra is.
Úgy fogalmazott, hogy Oroszországnak abból van pénze háborúzni, hogy drágán adja el az energiát. „Ezt a forrást el kell tekerni, el kell zárni. [...] Hogyha ehhez az kell, hogy szankciók sújtsák az energiahordozókat, és amit Oroszország kivett, akkor ezt a lépést is meg kell lépni” – tette hozzá.
Az orosz gázszállítások leállításának elképzeléséről több más, baloldali politikus véleményét is szerette volna kikérni az Origo, ám azok közül, akiket elértek, Soproni Tamás (Momentum) és Brenner Koloman (Jobbik), nem akartak nyilatkozni, és a pártjuk sajtóosztályához irányították a portált, Gréczy Zsolt (DK) pedig közölte: nem áll szóba velük.
Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője a Mediaworks Hírcentrumának korábban arról beszélt, hogy Európába évente 175 milliárd köbméter orosz gázt szállítanak, amelyből fél év alatt mindössze két-hárommilliárd köbmétert lehetne pótolni a piacról, tehát a kieső volumennek alig több mint egy százalékát. Szavai szerint ezért a jelentős áremelkedés mellett a lakossági gázhasználatot is korlátozni kellene, és egyes iparágakban – például a műtrágyagyártásban – a termelés leállására lehetne számítani – olvasható az Origo cikkében.
Borítókép: Niedermüller Péter (Fotó: Bach Máté)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!