„Vajon mikor jön meg a baloldaltól az a javaslat, hogy inkább küldjük vissza az orosz gázt, és fagyjunk meg?” – tette fel a kérdést félig viccesen a minap Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalán. Nem lőtt messzire, mert a magyar baloldal hamarosan bemutatta, hogy a magyar érdekeknek háborús helyzetben is hátat fordít.
Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese ki bírta mondani a következő mondatot: ha a béke eléréséhez az kell, hogy „szankcióval sújtsák az energiahordozókat” is, akkor ezt a lépést is meg kell tenni. Tehát úgy látja, hogy az orosz energiaforrást el kell zárni, mert az okoskodása szerint addig lesz pénze az oroszoknak a háborúra.
Az Orbán-kormány nem győzi hangsúlyozni, hogy semmi olyan lépést ne tegyünk, amely belesodorná Magyarországot abba a háborúba, amelyhez valójában semmi közünk. Nem csak akkor leszünk részesei ennek az őrületnek, ha katonákat és fegyvereket küldünk a frontra, mint ahogy Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt és csatlósai szorgalmaznák. Hanem akkor is, ha Kocsis-Cake Olivio és a mögötte álló balliberális tábor agybeteg elképzelése megvalósul.