Kocsis Máté ismertette a gyermekvédelmi törvény részleteit
Bayer Zsolt vendége volt a Hír TV-ben a Fidesz frakcióvezetője.
Bayer Zsolt vendége volt a Hír TV-ben a Fidesz frakcióvezetője.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerdán tartja kampányindító rendezvényét.

Egyetlen józsefvárosi család sem fog utcára kerülni a kormány fejlesztése miatt.

A Ludovika campus 12 évvel ezelőtt indított fejlesztése hirtelen elkezdte szúrni a baloldali polgármester szemét.

Amit a baloldal a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tett, az penetráns volt.

A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben leszögezte, hogy megálljt kell paracsolni a háborúpárti uniós vezetőknek.

A Fidesz frakcióvezetője ismertette a kormánypártok legfontosabb céljait.

„Veled vagyunk, Judit!” – írta a Fidesz frakcióvezetője.

A baloldali polgármester erős vádakkal illette Kocsis Mátét és a Fideszt.

A politikus szerint amit Varga Judit egykori férje csinál, az nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

A magyarok a barátaink.

They are the chief war hawks.

The strong economic growth figures projected earlier were not pulled out of thin air, economy minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.