Példaképük, az orvlövész
Az orvlövész attrakciója a Rákosi-, majd a Kádár-korban a hősies helytállás szimbóluma lett. Emlékét évtizedeken át párás szemmel emlegette a bolsevik utókor.
Az orvlövész attrakciója a Rákosi-, majd a Kádár-korban a hősies helytállás szimbóluma lett. Emlékét évtizedeken át párás szemmel emlegette a bolsevik utókor.

Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.

A Népszava a magyarság egyik identitásképző hagyományát veszi célba 17-én, Hun támadás című vezércikkében: „Hun támadás döngeti minden oldaláról a Magyar Tanácsköztársaságot.

A lakosságot megfélemlítő terror nem szűnik meg. Az akciókban továbbra is vezető szerepet visznek a Szamuely-féle Lenin-fiúk, ám kiveszik belőlük a részüket a vörös őrségek is.

Száz éve jutottak először hatalomra a szociáldemokraták árulásával a kommunisták Magyarországon. A két munkáspárt 1919. március 20-án egyesült Magyarországi Szocialista Párt néven.

Még ma is sokan vannak, akiknek a Délvidékről, Bácskáról, Újvidékről a „hideg napoknak” nevezett időszak: 1942 januárja jut eszükbe.

A többiektől teljesen elkülönítve raboskodtak, és kényszermunkára ugyan nem fogták őket, de sanyargatásuk és megalázásuk éppen olyan intenzitással folyt, mint a többi rabé.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szivárványos, uniós és ukrán zászlókat látnának a magyar helyett, ezt kifogásolja Szentkirályi Alexandra.

A Tisza Párt vezére nem látja a valóságot.

Miskolc két egykori alpolgármestere politikai kaméleonként tevékenykedik most a városban.

Hárman egy ellen.

Brüsszel saját hírszerző szolgálatot építene ki.

A politikus arról ír, hogy az ukrán védelmi miniszter is érintett a korrupciós ügyben.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

A kapitány előre kiemelte, nem keres majd kifogásokat Jerevánban.

Az angol válogatott egykori játékosa szerint voltak olyan játékosok, akiket teljesen felesleges volt leigazolni.

Ilyenre csak a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.