„A munkások közművelődési igényeit emelni kell!”
Kommunista lózungokért nem kellett messzire menni a kádári Magyarországon. A tinédzserek és a huszonévesek viszont már nagyon is jól tudták, hogy mit szeretnének hallgatni a klubokban.
Kommunista lózungokért nem kellett messzire menni a kádári Magyarországon. A tinédzserek és a huszonévesek viszont már nagyon is jól tudták, hogy mit szeretnének hallgatni a klubokban.

A jövő évi választásokon a kommunisták tényleg a végső harcra készülnek.

Az egyre vérlázítóbb támadások pontosan ugyanolyanok, mint száz évvel ezelőtt.

Tessék mondani, volt valamikor, valahol egy „európai értékek értekezlet”, ahová elfelejtettek bennünket meghívni?

A moral insanityk fenntartás nélkül mondanak bármit és annak az ellenkezőjét is.

Az 1919-es kommunisták mai klónjai nem tudnak mást, csak hazudni.

Minap Fekete-Győr Momentum-vezér sokat sejtetőn ilyet mondott: „Példát kell statuálni azokkal az emberekkel, akik ezt a rendszert működtették.”

Nem volt csoda, hogy a ronggyá amortizált első polgári kabinet helyére 1994-ben Horn Gyuláék tudtak lépni.

A volt amerikai elnök és népi konzervativizmusa megmutatta, hogy a mélyállam igenis legyőzhető.

Az Antifa azért építkezik Magyarországon, hogy a következő országgyűlési választás idejében már egy ütőképes csapatuk legyen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A miniszteri biztos szerint elkerülhetetlen a Tisza Párt elnökének tanúkénti meghallgatása.

Szólt is, hogy nem lesz ez így jó.

A játszóterek az új bűnbarlangok?

Kijev a Nyugatban reménykedik.

A lakosság egyre inkább félti a közbiztonságot.

Kijev újabb mozgósítási hosszabbításra készül.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.

The individual candidates have already been presented, and the Fidesz–KDNP national party list is to be made public shortly.

Hatalmas nyersanyagtartalékokon csücsülnek a dánok Grönlandon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.