Az új főtitkár és a régi elnök
Kim Dzsong Un immár nem csupán első titkár, hanem fő is, újabb muníciót biztosítva ezzel a téboly államára szakosodott elemzőknek.
Kim Dzsong Un immár nem csupán első titkár, hanem fő is, újabb muníciót biztosítva ezzel a téboly államára szakosodott elemzőknek.

A Fidelitas közleményben reagált a „kvízprofesszor” Facebook-bejegyzésére.

Isten látja lelkünket, az elmúlt száz év azért számunkra Erdélyben, a Székelyföldön nem volt egy leányálom.

Eltekintve attól, hogy több mint 50 éve Ausztriában él, a 91 éves Paul Lendvai változatlanul hiteles Magyarország-szakértőnek tartja magát.

A kortársak számára ekkor hunyt ki a demokratikus átalakulás reményének utolsó szikrája is.

Székely Gábor saját bevallása szerint világnézetileg elkötelezett kommunista színházat csinált.

Rákosi folytatta, amit Szamuelyék abbahagytak. Hagyományőrző utódaik ma is itt vannak, a momentumos Lenin-fiúk.
Elsőként a déli határsávból deportálta a hortobágyi pusztába az „osztályidegennek” minősített embereket.
A levél aláírói között többek között feminista és kommunista szervezetek is találhatóak.

Bécsbe szökött népbiztosok szőtték a terveket Horthy fővezér megöletésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A miniszteri biztos szerint elkerülhetetlen a Tisza Párt elnökének tanúkénti meghallgatása.

Szólt is, hogy nem lesz ez így jó.

A játszóterek az új bűnbarlangok?

Kijev a Nyugatban reménykedik.

A lakosság egyre inkább félti a közbiztonságot.

Kijev újabb mozgósítási hosszabbításra készül.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.

The individual candidates have already been presented, and the Fidesz–KDNP national party list is to be made public shortly.

Hatalmas nyersanyagtartalékokon csücsülnek a dánok Grönlandon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.