Orbán Viktor Hobóval zárta a napot
A miniszterelnök korábban már felköszöntötte Földes Lászlót.
A miniszterelnök korábban már felköszöntötte Földes Lászlót.
Augusztus 31-én az idáig vezető utat is bemutatják.
A színésznő rájött a baloldal kétharmados zakóinak az okára.
Ismét trónon a „kutyák királya”
A lemezen a Hobo Blues Band olyan ismert dalai szerepelnek, mint például a Kőbánya-blues, az Édes otthon és a Tetovált lány.
Teljeskörűen restaurálták és digitalizálták a Szomjas György által rendezett kultfilmet, a Kopaszkutyát.
A határokon átívelő eseményhez 25 magyarországi művészmozi is csatlakozott. Emlékvetítéseken digitálisan restaurált magyar filmklasszikusok is szerepelnek a programban.
Nemzedékeken átívelő siker adatott meg a Kopaszkutya című filmnek, amelynek zenéjét viszont nem volt hajlandó kiadni a Bors Jenő–Erdős Péter-tandem által irányított MHV.
Életének 81. évében elhunyt Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező – tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége.
1980. augusztus 23-án három,botránybanda adott koncertet mintegy harmincezer rajongónak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.