Minden generációnak megvannak a maga bálványai. A hatvanas évek közepétől immár hazánkban is az angolszász beatmuzsika uralta a mezőnyt; tömegeket mozgatott meg, fiatalok százai, ezrei tomboltak az új zenére. Banovich Tamás filmje, az Ezek a fiatalok 1967-ben került vászonra, és zenéje az első magyar beat nagylemezre. Noha a mozi elsősorban az Illés együttes és Koncz Zsuzsa dalaira épült, a korszak másik két vezető zenekara, a Metró, illetve az Omega is kapott villanásnyi lehetőséget, csak hogy érzékeltessék: lám, a szocialista ifjúság – szemben a rothadó kapitalizmus zenerajongó fiataljainak (szerintük) esztelen őrjöngésével – kulturáltan, konszolidált körülmények között is remekül tud szórakozni. Röpke tizennégy esztendő múltán – közben felnőtt egy generáció – nagyot fordult a világ. Vasfüggöny ide, szocializmus oda, a felnövekvő ifjúság „megteremtette” a maga zenéjét. Támogatás híján alulról építkezve.
A nyolc esztendővel korábban felbomlott Illés zenekar 1981-ben adta első nosztalgiakoncertjét, Szomjas György rendező pedig abban az esztendőben rukkolt elő kultfilmjével, a Kopaszkutyával,
amely a nyolcvanas évek mainstream muzsikáján keresztül egy generáció életérzését helyezi középpontba.
A két alkotást összevetve hamar kiderül: „Ez az a ház, ahol semmi se változik / Ez az a ház, ahol áll az idő”. Azaz valami mégis: a hatvanas évek szocialista ifjúságának életvitele, konszolidált szórakozási szokásai a maga mögött hagyott csaknem másfél évtized alatt jelentősen átalakulnak. Amit a szocialista uralkodó elit cseppet sem tolerál: „Figyeld a rendőrt, valakit űz” – hívja fel a figyelmet Hobo Földes László magyarra fordított You Gotta Move című, rhythm and blues opuszában. Majd az Illatos dal refrénjében még ennél is tovább megy: „Csípi a szemem ez a spray / Ne ide fújják / Ez a srác nem kér!” A dalszövegek „duplafedelűsége”, zseniális kettős értelmezése talán az egyetlen közös pont a két műfaj, valamint Bródy János és Hobo között.

Mi sem jellemzőbb a nyolcvanas évek elhibázott kultúrpolitikájára, hogy a Kopaszkutya filmalkotást a mozik sokáig műsoron tartják, zenéjét viszont nem engedik nagylemezre. Arra, hogy a Deák Bill Gyula és Hobo énekével, valamint a Hobo Blues Band karizmatikus játékával előadott, jórészt Póka Egon basszusgitáros által jegyzett veretes blues-rockmuzsikát a rajongó otthonában is élvezhesse, tizenkét esztendőt kell várakozni. Csupán a rendszerváltozást követően, 1993-ban kerül a boltokba, immár CD-formátumban.