Hadházy ismét blokkolni próbálta a hidat, de megállították
Nem jutottak át a hídon, a rendőrség feltartóztatta őket.
Nem jutottak át a hídon, a rendőrség feltartóztatta őket.

Nem engedjük meg, hogy Magyarországot belerángassák a háborúba – mondta Hidvéghi Balázs a parlamentben.

A miniszter tisztába tette a dolgokat.

A kormány megduplázta a támogatást.

Helyette elektronikus nyilvántartást alakítanak ki.

Továbbra is a családok az elsők.

Az Oroszországból származó földgáz-, kőolaj- és nukleárisfűtőelem-szállítmányokat meg akarják tiltani. Ezzel pedig Magyarországon a rezsiköltségek minden család számára a jelenlegi két-háromszorosára növekednének – hangsúlyozta a tárcavezető.

Nem az a kérdés, hogy mit hagyunk örökül, hanem hogy mi áll még előttünk.
Éles belső megosztottság az ukrán politikában.

Az időközi szavazást Donald Tusk miniszterelnök kezdeményezte azt követően, hogy Karol Nawrocki ellenzéki jelölt megnyerte az elnökválasztást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.