A kormányhivatal szerint sem szerzett földet Rogán Antal felesége
A baloldali lapok által idézett szerződés bejegyzését a kormányhivatal megtagadta, így – ahogyan tegnap megírtuk – az sohasem lépett hatályba.
A baloldali lapok által idézett szerződés bejegyzését a kormányhivatal megtagadta, így – ahogyan tegnap megírtuk – az sohasem lépett hatályba.

Még alig kezdődött el az év, máris újabb fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Wizz Air.

Nem szolgálja a tömegközledők biztonságát a BKK legújabb járatsűrítési terve – tudatta közleményében a fővárosi kormányhivatal.

A kormányhivatal elmeszelte a Karácsony-párti V. Naszályi Márta által vezetett I. kerületi önkormányzat büdzséjét.

Kötelezték a fővárosi önkormányzatot, gondoskodjon az ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről.

Belváros-Lipótváros építési szabályzata szerint a Városházában hajléktalanszálló nem létesíthető.
A fővárosi kormányhivatal több ellenőrzést is tartott az elmúlt hetekben az intézményben.

A kereskedelemben és szolgáltatások terén trükkös megoldásokat alkalmazó vállalkozások után kutatnak.
Budapest Főváros Kormányhivatala elrendelte egyebek között a megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását is.

Matkovich Ilona a rendkívüli jogrendre hivatkozva gyakran a képviselő-testület nélkül hoz döntéseket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Milliméterekre a harmadik világháború.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.