Az adóhivatal engedékenyebb a válsághelyzetben
Mentség lehet az is, ha karanténba kerül a könyvelő, a cégvezető vagy nem lehet ügyet intézni.
Mentség lehet az is, ha karanténba kerül a könyvelő, a cégvezető vagy nem lehet ügyet intézni.
Az már most biztosnak tűnik, hogy a járvány hatására mindenhol csökkenéssel kell számolni.
Akinek 1-2 éve még simán adtak volna hitelt, az most nem feltétlenül mehet biztosra.
A gazdaság állapota nem indokolja az árfolyam olyan mértékű gyengülését, amit az elmúlt időben látni lehetett.
Romániában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek több mint 15 százaléka egészségügyi alkalmazott.
A vírus elleni harcban összefogásra, nagyobb állami aktivitásra van szükség, és sok pénzre.
A járvány vége után le kell ülnünk és meg kell beszélnünk az ebben az időben szerzett tapasztalatainkat.
Csak reménykedem, hogy azért akadnak még ínyencek a világban. Akiknek érdemes nagybetűs újságot írni.
Az online felületeken közzétett oktatóvideók a járvány okozta kényszerű helyzetben egyre népszerűbbek.
A nyugati országokban a félelem átveszi az uralmat a társadalom fölött – mondta Frank Füredi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.