Az ifjabbik Biden akár huszonöt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat
Az amerikai elnök fia sikertelenül igyekezett leplezni tette nyomait.
Az amerikai elnök fia sikertelenül igyekezett leplezni tette nyomait.

A legfőbb ok a korrupció.

A beszerzési osztály volt vezetőjét vesztegetéssel gyanúsítják

Pedro Sánchez után felesége, Begona Gomez ügyvédje is feljelentette az ellene korrupció és befolyással üzérkedés gyanúja miatt eljárást indító bírót.

A bíró másodjára, ezúttal már gyanúsítottként hallgatta ki azt a vállalkozót, aki a spanyol kormányfő feleségének ismerőseként több állami szerződést is kapott az elmúlt években.

Az illető jogtalan vagyoni előnyt fogadott el, cserébe egy cégnek akart volna segíteni.

A bíró kedden személyesen, a kormánypalotában kereste fel a szocialista spanyol kormányfőt, hogy felvegye vallomását.

Pedro Sánchezt a bíró személyesen keresi fel kedden a kormánypalotában, hogy felvegye vallomását felesége korrupciós ügyében.

A tábornok ellen korrupció miatt folyik eljárás, és előzetes letartóztatásba helyezték.

A nyomozók házkutatást tartottak Dmitrij Bulgakov lakóhelyén




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jön a két- és háromgyermekes anyák adómentessége.

A téli időszámításra október 26-án, vasárnap hajnalban térünk át.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Trump és Orbán Viktor mindig kiállt egymás mellett.

Adományt kapott az amerikai hadügyminisztérium egy ismeretlentől a katonák juttatásaira.

Választási befolyásolás miatt indítottak pert.

Úgy tűnik, ma minden a spanyol festőzseniről szól.

Az FK Csíkszereda az utolsó pillanatokban győzelmet engedett ki kezéből a Petrolul ellen

Az intézkedés érinti az államfőn kívül feleségét, fiát, valamint kiterjed a belügyminiszterre is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.