Pomázi korcsolyapálya: kilophattak tízmillió forintnyi állami támogatást
Működik a pénzszivattyú?
Működik a pénzszivattyú?

Tessék nem nevetni! A korrupció elleni harc jegyében a főpolgármester egy antikorrupciós kutatószobát akart létrehozni, de ez sem jött össze.

Frontra küldéssel fenyegetik a túl kíváncsiakat.

A város kétes ügyektől hemzseg, a baloldal szivattyúzza a pénzt.

Az amerikai képviselőház demokrata párti tagját egyebek között bűnszövetségi tagsággal, vesztegetéssel és pénzmosással vádolják. -

Pedro Sánchez öt napig tartó gondolkodási idő után hétfőn délelőtt bejelentette, hogy nem távozik, hanem még nagyobb erővel folytatja tovább a munkát Spanyolország élén.

A főpolgármester az általa csődbe vitt főváros „kivéreztetéséről” panaszkodik.

A spanyol kormányfő felesége ellen bírósági eljárás indult, miután korrupciós gyanúba keveredett.

Akár 12 év börtön várhat az ukrán tárcavezetőre.

Az állami földek illegális megszerzésével kapcsolatban indult korábban eljárás Ukrajnában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Idén sem mutatják be a tiszás jelölteket, nem találnak elég embert.

A hatóságok a lakosság közreműködését kérik.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Az ukrán–magyar határszakaszon 6302 ember lépett be Magyarországra pénteken – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t szombaton.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Az orosz elnök különmegbízottja Amerikában tárgyal.

Amikor beköszöntenek a fagyok, akkor már nem szabad kint hagyni a muskátlit.

Hajmeresztő manővert rögzített hajnalban a buszvezető fedélzeti kamerája.

A kétszeres magyar gólkirály igyekezett kivágni magát szorult helyzetéből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.